Önkormányzati és Rendészeti Minisztériummá alakulhat a mai Belügyminisztérium (BM) – derül ki a Fidesz távlati elképzeléseiből. Az ötlet megvalósítására azonban csak a választások után – győzelme esetén – kerítene sort a legnagyobb kormánypárt

  • Már 1998 előtt is felmerült a BM kettéválasztásának gondolata, hiszen a klasszikus belügyi feladatok a tíz évvel ezelőttihez képest mára jelentősen megváltoztak – jelentette ki Toller László, Pécs szocialista polgármestere. A rendészeti és az önkormányzati irányítás szétválasztása azonban egyéb szervezeti átalakításokat is igényelne: a helyhatóságokat felügyelő tárca hatáskörébe kellene rendelni – a jelenleg a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozó – területfejlesztést is.

Támogatja a tárca szétválasztását a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) is. – Minden olyan megoldás üdvözlendő, amely az önkormányzati szféra felértékelődését idézi elő – mondta Dióssy László elnök. – Fel kell hívni azonban a figyelmet arra, hogy az elmúlt négy évben sem a szervezeti kérdések elégtelensége miatt volt kifogásolható a rendszer. Sokkal inkább a tevékenység színvonala hagy kívánnivalót maga után.