Egy év és hét hónap, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt csoportosan, felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken egy férfit, aki a melegfelvonuláson utcaköveket dobált a rendőrök felé. Az ítélet nem jogerős.

A bíróság elrendelte, hogy a felfüggesztett börtönbüntetés négyéves időtartama alatt a férfi pártfogó felügyelete alatt álljon. A próbaidő alatt a vádlott köteles távol tartani magát minden olyan tömegrendezvénytől, amelyen a résztvevők száma meghaladja az ötvenet.

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a védő enyhítésért fellebbezést jelentett be.

A bíró az ítélet indoklásában kifejtette: aggály nélkül bizonyított, hogy a melegfelvonuláson a férfi a Hősök tere és a Kós Károly sétány között a rendőrökre támadt és két alkalommal súlyos utcakövet dobott feléjük.

Mint mondta, a csoportos elkövetés minősített esete azért szerepel az ítéletben, mert a férfi 200-300 másik ember társaságában követte el a bűncselekményt; a felfegyverkezés megállapítását pedig az indokolja, hogy az elhajított utcakő olyan eszköz, amely alkalmas az élet kioltására. A felfegyverkezés tényállásának megállapításához egyébként már az is elegendő lett volna, ha csak birtokolja a követ és nem dobja el – tette hozzá.

Enyhítő körülményként a beismerő vallomást, a megbánást és a férfi sérüléseit vették figyelembe, súlyosbítóként pedig – a többi közt – a csoportos elkövetést és a köznyugalom megzavarását emelte ki a bíró. Rámutatott arra, hogy a tömegpszichózis mint enyhítő körülmény ebben az esetben nem vehető figyelembe, mert a férfi önként ment a helyszínre és végig az első sorban állt.

“Aki rendőrökre támad, annak a törvény szigorával kell számolnia” – fűzte hozzá a bíró.

A férfi vallomásában elmondta: kíváncsiságból meg akarta nézni a melegek felvonulását, ezért ment a Hősök terére, ahol délután öt óra körül a tömeg hatására “elborult az agya” és “magával sodorta a tömeg”. Elmondása szerint nem akart sérülést okozni a rendőröknek.

A tárgyaláson több videofelvételt is lejátszottak a július 5-én randalírozókról, ezeken a férfi felismerte magát, amint obszcén jeleket mutogat és macskakövet dob a rendőrök irányába.

A védő kérését, amelyben a jogi képviselő védence próbára bocsátását indítványozta, a bíróság elutasította.

Korábbi melegfelvonulással kapcsolatos ítéletek:
http://www.jogiforum.hu/hirek/18227
http://www.jogiforum.hu/hirek/18234