Az Alkotmánybíróságon támadja meg a közigazgatási hivatalokról szóló kormányrendeletet Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere – értesült a keddi Népszabadság.

A jogszabály egyértelműen alkotmánysértő, hiszen az Alkotmánybíróság korábbi határozatában kimondta, hogy a hivatalok regionális átszervezéséhez a parlament kétharmados döntésére lett volna szükség. A kormány azonban most rendeleti úton írta felül a kétharmados törvényt. Emiatt a jogszabály azonnali megsemmisítését kéri – mondta Kósa Lajos a napilapnak.

Miután az Alkotmánybíróság a határozat indoklásában a megyei struktúra mellett érvel, a kormánynak már meg kellett volna szüntetnie a regionális közigazgatási hivatalokat – tette hozzá.

A testület már szeptemberben napirendre veheti a kérdést – írta a Népszabadság.