A tagállamok igazságügyi- és belügyminiszterei csütörtökön és pénteken (2008. július 24-25.) Brüsszelben találkoznak, ahol számos bevándorlással kapcsolatos kérdés megvitatása mellett egy közös uniós álláspont kialakítására is kísérletet tesznek.

A figyelem elsősorban Olaszországra összpontosul, ugyanis szerdán (2008. július 23.) az olasz törvényhozás az illegális bevándorlást bűncselekménynek minősítette, melyre akár négy éves börtönbüntetés is kiszabható. Ezen kívül a jogszabály lehetővé teszi az illegális bevándorlók birtokában lévő vagyon lefoglalását is.

Az Olaszország területén tartózkodó illegális bevándorlók esetében a maximális fogvatartási időt az új jogszabály 18 hónapra növeli. Az új szabályozás megfelel az Európa-szerte alkalmazott gyakorlatnak, melyet azon nem uniós állampolgárok esetében alkalmaznak, akik nem teljesítik az unióban történő tartózkodás feltételeit.

„A gyilkossági kísérletek és a rablások 60 százalékáért, valamint a rablótámadások 82 százalékáért külföldiek a felelősek”, mondta a BBC-nek adott nyilatkozatában Sandro Mazzatorta, a bevándorlás-ellenes Északi Liga nevű olasz párt képviselője.

A szabályozást éles kritika érte a baloldali ellenzéki pártok, a Katolikus Egyház és számos emberi jogi szervezet részéről. A többi ellenzéki párt pedig a rasszizmus problémájának fokozódásától tart.

Az igazságügyi- és belügyminiszterek brüsszeli találkozójuk során kiemelt helyen foglalkoznak majd a kérdéssel. A megbeszélésen a jelenlegi soros elnökséget betöltő Franciaország által korábban kezdeményezett bevándorlással és menekültüggyel foglalkozó Európai Egyezményről is tárgyalnak majd.

Az Egyezmény olyan közös európai irányelveket kíván felállítani, melyek segítségével a 27 EU-tagállam hatékonyabban tudná kezelni azokat a kihívásokat, melyeket az évente az unió területére lépő több százezer nem uniós állampolgár jelent. A jelenlegi becslések szerint ugyanis mintegy 8 millió bevándorló él az EU-ban, aki nem rendelkezik tartózkodási engedéllyel.

Az illegális bevándorlás okozta nyomás enyhítésével egyidejűleg a növekvő európai munkaerő-igény kielégítése érdekében a találkozón kitérnek a felsőfokú oktatást igénylő megüresedett pozíciók nem uniós állampolgárokkal történő betöltésének feltételeire is. Ezen kívül a miniszterek tárgyalnak majd arról a jogszabálytervezetről is, mely az illegális bevándorlókat alkalmazó munkáltatókkal szemben szankciókat helyezne kilátásba.