2008 elejére is érvényes volt, hogy az EU-integráció egyik legprosperálóbb területe a bel- és igazságügyi együttműködés. Teljessé vált a Schengen-bővítés és összeállt a leendő EU-bevándorlási paktum fő anyaga. Mindeközben egy miniválságon is sikerült úrrá lenni, amit az amerikai vízummentesség ügye váltott ki és a romániai romák bevándorlása miatt Róma átmenetileg felvetette a határellenőrzés helyreállítását is.

A félév bel- és igazságügyi krónikájához tartozik, hogy tavasszal váltás történt a terület brüsszeli gondozásában. Franco Frattini, aki alelnöki minőségben 2004. óta látta el a bel- és igazságügyekért felelős EU-biztosi posztot, március közepén “szabadságot” vett ki, hogy részt vehessen az olaszországi parlamenti választásokon, amit a pártja által is támogatott ellenzék meg is nyert. Az addigi olasz biztos ezek után nem is tért már vissza Brüsszelbe, hanem májusban elfoglalta az olasz külügyminiszteri posztot Silvio Berlusconi harmadik kormányában. Brüsszelben a bel- igazságügyi portfoliót néhány hétig maga José Manuel Barroso bizottsági elnök vette kézbe, majd miután megérkezett – és az Európai Parlamentben jóváhagyást is nyert – az új olasz biztos (Antonio Tajani), némi átcsoportosítást hajtott végre a testületben. A bel-, igazságügyi területet Jacques Barrot alelnöknek, addigi közlekedési biztosnak adta át, Tajani pedig ez utóbbinak a dossziéját kapta meg.

Teljessé vált a Schengen-bővítés

Március 30-án teljessé és véglegessé vált a Schengen-térség kibővítése, miután a szárazföldi és a folyami (tengeri) határátkelők után kilenc új tagállam repülőterein is eltörölték az útlevél-ellenőrzést a schengeni övezethez tartozó országok állampolgárai számára. A cseheknek, az észteknek, a letteknek, a lengyeleknek, a litvánoknak, a magyaroknak, a máltaiaknak, a szlovákoknak és a szlovénoknak ettől kezdődően a repülőtereken sem kell többé útlevél ellenőrzésen átesniük, ha a Schengen-térség valamelyik országába utaznak (a Schengen övezetnek Nagy-Britannia, Írország és Ciprus kivételével valamennyi EU-tagállam a része, illetve Norvégia, Izland, Liechtenstein és ősszel már Svájc is). Az ugyancsak 2004. május 1-jén csatlakozott Ciprus csak a második generációs Schengeni Információs Rendszer (SIS II.) beüzemelése után, várhatóan 2009-ben készül teljesíteni a belépéshez szükséges összes feltételt.

Mint ismeretes, a szárazföldi és a vízi határokon már 2007. december 21-én szűnt meg az ellenőrzés. A repülőtereken a Schengen-bővítést a könnyebbség kedvéért összhangba hozták a nyári menetrendre való átállással, amire az óraátállítással egy időben, március 30-án éjfélkor került sor.