Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) közérdekű keresetet indít a jogszabálysértő gyakorlatot folytató legnagyobb magyarországi hitelintézet, az OTP Bank Nyrt. (OTP) ellen.

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület álláspontja szerint az OTP Bank tisztességtelen általános szerződési feltételt valósít meg, amikor alapos ok nélkül, tisztességtelenül, pusztán üzletpolitikai szempontok alapján teszi saját maga számára lehetővé a szerződés egyoldalú módosítását, mellyel súlyos helyzetbe hozza a fogyasztók széles körét.

Az OFE elsősorban fogyasztói panaszokból értesült arról az általánosnak mondható gyakorlatról, mely szerint egyes hitelintézetek egyoldalúan, a fogyasztók számára kedvezőtlenül módosítják szerződéseiket, illetve az általános szerződési feltételeket.

Az OFE álláspontja szerint a hitelintézetek visszaélnek azzal a jogszabályi rendelkezéssel, amely értelmében a kamatot, díjat vagy egyéb szerződési feltételt egyoldalúan, az ügyfél számára kedvezőtlenül módosítani lehet, ha a szerződés ezt külön pontban a pénzügyi intézmény számára meghatározott feltételek, illetve körülmények esetére egyértelműen lehetővé teszi.

A hitelintézetek olyan – az Egyesület álláspontja szerint pusztán szubjektív megítélés alá eső – feltételeket határoznak meg (például a lakossági hitelek kockázati tényezőinek alakulása és a hitelezők forrás-, valamint hitelvezetési költségeinek megváltozása), amelyek üzletpolitikai érdekek alá esnek, a fogyasztói érdekeket azonban sértik.

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület a tisztességtelen általános szerződési feltételek megszüntetése érdekében megkereste az OTP Bankot, amely azonban jogszerűnek tartja eljárását. Így az OFE közérdekű keresetet indít a jogszabálysértő gyakorlatot folytató legnagyobb magyarországi hitelintézet, az OTP Bank Nyrt. ellen.