Karadzsics: Megállapodtam Holebrooke-kal, hogy ne kerüljek Hágába

2008.08. 1. HírTV

A háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb elnök, Radovan Karadzsics - akinek csütörtökön lesz az első meghallgatása a törvényszék előtt - még belgrádi kihallgatásakor az ügyésznek azt mondta: igenis megállapodott Richard Holbrooke korábbi amerikai közvetítővel, hogy ha eltűnik a közéletből, nem fogják a nemzetközi törvényszék elő állítani. Minderről a szerb közszolgálati televízió számolt be.

A daytoni megállapodást tető alá hozó amerikai diplomata viszont cáfolta, hogy ilyen erkölcstelen megállapodás közte és a boszniai szerb vezető között valaha is létrejött volna.

A Holbooke–Karadzsics-féle megállapodás létezését Aleksza Buha volt boszniai szerb külügyminiszter is megerősítette. „Részt vettem a megbeszélésen, amikor a megállapodás megszületett 1996 júniusában. Ezt maga Holbrooke is megerősítette, meglengetve az okmányt” - nyilatkozta Buha. Arról azonban nem beszélt, hogy olvasta-e a megállapodás szövegét. Azt állítja azonban, hogy hasonló megállapodás született Madeleine Albright akkori amerikai külügyminiszterrel is.

A volt amerikai diplomata, akinek jó esélyei vannak, hogy külügyminiszter legyen a demokrata jelölt győzelme esetén, határozottan cáfolja, hogy bármiféle elvtelen egyezmény köttetett volna: „Sem én, sem Albright asszony nem tett volna ilyesmit” - hangoztatta a szarajevói Dnevni Avaz lapnak adott interjúban. Azt azonban elismerte, hogy valaki megmutatta neki azt a - mint fogalmazott - kitalált iratot.

Hogy született-e valamiféle megállapodás, azóta sem lehet egyértelműen megállapítani. Tény viszont, hogy a boszniai szerbek vezetője egyik napról a másikra eltűnt a politikai színtérről, majd a közéletből is, hogy aztán július 22-ig Radovan Karadzsicsként senki se találkozzék vele.

Holbrooke egyébként azt mondta, hogy kész a vád tanújaként megjelenni a Hágai Nemzetközi Törvényszék előtt. Persze csak ha idézést kap.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
HÁBORÚS BŰNÖK