Akár a kizárásával is végződhet az az eljárás, amelyet az FTC Pártolói Egyesület kezdeményezésére a Budapesti Ügyvédi Kamara indít Helmeczy László ügyvéd, az MLSZ jogi alelnöke ügyében.

Helmeczy elismerte, hogy Tóth Viktor – Veres János volt kampányfőnöke – ügyvédjeként közreműködött abban, hogy a Hír Televízió két riporterét kokainbirtokláson érjék. A dílerként elhíresült Baráth Miklós kijelentette: Tóth kereste meg azzal, hogy valamilyen “kellemetlen” ügybe kell keverni a tévéseket.

“A felvételek alapján úgy érezzük, hogy Helmeczynek mint az MLSZ jogi alelnökének az ügyben tanúsított viselkedése nem méltó egy jogállam ügyvédjéhez” – áll az FTC Pártolói Egyesület közleményében.

Hegedűs László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökhelyettese közölte: kedd délutánig nem kapták meg az egyesület megkeresését, de ha megérkezik, haladéktalanul megkezdik a vizsgálatot. “Ügyvéd ilyen ügyletekben nem működhet közre, és ha Helmeczy László valóságot állít, akkor is el kell gondolkodnia azon, hogy szerepvállalása összeegyeztethető-e hivatásával és más társadalmi vagy közéleti funkciójával” – jelentette ki Hegedűs László.

Bánáti János, a MÜK elnöke:
„Napjainkra sajnálatos módon szinte megszokottá vált, hogy egyesek ügyvédi közreműködéssel fizetnek mások lejáratására alkalmas információkért. Az ügyet feltétlenül az illetékes kamara vizsgálatának kell tisztáznia.”

“Feltétlenül fontos tisztázni, hogy mikor és milyen formában értesítette a hatóságokat a történtekről az ügyvéd vagy megbízója” – hangsúlyozta Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke. A büntetőjogász szerint az egyesület bejelentése nyomán az ügyvéd működési területe szerint illetékes budapesti szervezetnél meg kell indulnia az előzetes vizsgálatnak, és ennek eredménye alapján az elnök dönt arról, hogy elrendeli-e a fegyelmi eljárást, amit egy háromtagú tanács folytat le. Mint mondta, az országos szervezetnek akkor van feladata, ha az érintett fellebbez a határozat ellen, amit másodfokon a MÜK bírál el. “Amennyiben az derül ki amit a Hír Tv állít, azaz ügyvédi közreműködéssel akartak drogot elrejteni munkatársaik autójába, akkor egyértelmű, hogy bűncselekményről van szó, de ha – reményeim szerint – az bizonyosodik be, hogy Helmeczy László megbízóját üzleti ajánlattal kereste fel a díler, és azért fizettek volna, hogy lejárassák az érintetteket, akkor egy sajnálatos módon megszokottá vált jelenséggel állunk szemben”– fogalmazott Bánáti János.

A távirati irodán keresztül Tóth Viktort és a riportereket is megvádolta az ügyben dílerként elhíresült Baráth Miklós, aki azt állította: Veres volt kampányfőnöke kereste meg azzal, hogy valamilyen “kellemetlen” ügybe kellene keverni a tévéseket, az állítólagos drogügyletet viszont a televízió munkatársai találták ki, akiket viszont ő keresett meg, és elmondta nekik, hogy milyen beszélgetés zajlott le közte és Tóth között. Elmondta, Tóth Viktorral általánosságban beszélt az újságírók ellehetetlenítéséről, majd Helmeczy felhívta, és másfél millió forintot ajánlott az akcióért.

A “drogsztorit” nem a Hír Tv találta ki, azt Baráth Miklós mondta el a Hír Tv-nek, ezt több hangfelvétel bizonyítja – mondta Szikszai Péter, a Hír Tv hírigazgatója az MTI-nek.