“Társaság a rendőri visszaélések és szabálytalanságok ellen” néven egy civil szervezet évek óta fényképezi és dokumentálja a közlekedési szabálytalanságokat elkövető rendőröket – mondta az MTI-nek csütörtökön a Komárom-Esztergom megyei rendőrfőkapitány.

“Minden bejelentett esetet kivizsgálunk és volt rá példa, hogy a társaság dokumentációja alapján fegyelmi eljárást indítottunk” – jelentette ki Gorgosilits Fábián, egyúttal elmondta, hogy szolgálati feladat ellátása miatt a rendőr tiltó táblák hatálya alatt is parkolhat.

Az ezredes a rendőri állománnyal is közölte, hogy megalapozott ügyben a vétkes felelősségre vonásától egyetlen esetben sem tekint el, mert rendőrnek szabálykövetésből személyes példát kell mutatnia.

A főkapitány tájékoztatása szerint a szervezet fényképpel ellátott, korrekt hangvételű levelekben küldi el észrevételeit. Mivel a magukat “Társaság a rendőri visszaélések és szabálytalanságok ellen” nevező csoportosulás nem bejegyzett szervezet, a rendőrségnek nincs kapcsolata a társasággal.

Gorgosilits Fábián az MTI-nek felolvasta a szervezet egyik legutóbbi küldeményét, melyben arról tájékoztatták, hogy az utóbbi időben szinte megszűnt a jelzés nélküli rendőrautók szabályszegése, azonban úgy látják, hogy a hatósági jelzéseket viselő rendőrautók továbbra is gyakran parkolnak tilosban.