Az Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa tovább csökkenti a vezetékes összekapcsolás díjait. A NHH Tanácsának legfrissebb határozatai nyomán több mint húsz százalékkal csökkennek a jelentős piaci erejű vezetékes szolgáltatók referencia-összekapcsolási díjai, így egyebek mellett a hívásindítás és -végződtetés nagykereskedelmi árai is – jelentette be az NHH. Az új nagykereskedelmi díjakat 2008. május 1-től kell alkalmazni.

A határozatok nyomán a Magyar Telekom hálózatában a hívásvégződtetés és hívásindítás díjai az uniós átlag alá csökkennek, a kisebb szolgáltatók díjai pedig közelítenek ezekhez. A legnagyobb magyarországi vezetékes szolgáltató hálózatában, csúcsidőben a híváskezdeményezés nagykereskedelmi ára 2002-ben percenként még 7,44 Ft-ba került, majd négy lépésben, 2005 őszétől 2,08 Ft-ra, az új döntés nyomán pedig 1,38 Ft-ra csökken. Ugyanitt a hívásvégződtetés nagykereskedelmi ára 2002-ben még percenként 7,07 forint volt, majd szintén négy lépésben 2005 őszére 1,79 forintra csökkent, az új tarifa pedig percenként 1,38 Ft lesz. A hívásvégződtetés és hívásindítás nagykereskedelmi árait részletesen a (mellékelt (84 kB pdf) táblázat|http://www.nhh.hu/dokumentum.php?cid=16036) mutatja.

Végleges határozatait a határozattervezetekre beérkezett szolgáltatói vélemények értékelése és figyelembe vétele után hozta meg a Tanács. A hívásindítási és hívásvégződtetési forgalmi díjak, valamint a számhordozás és a szolgáltató előválasztás szempontjából kiemelkedően fontos egyszeri díjak mérséklése újabb lehetőséget kínál a szolgáltatóknak, hogy csökkentsék kiskereskedelmi tarifáikat; növeli a hangpiaci versenyt és új lendületet adhat a számhordozhatóságnak és a közvetítőválasztásra épülő szolgáltatásoknak.

A versenyélénkítés érdekében az NHH Tanácsa még 2007-ben kötelezte a jelentős piaci erejű szolgáltatókat (Emitel, Invitel, Hungarotel, Magyar Telekom, Monortel), hogy jóváhagyásra nyújtsák be a híváskezdeményezésre és hívásvégződtetésre vonatkozó referencia-összekapcsolási nagykereskedelmi ajánlataikat. Miután ez megtörtént, a Tanács júniusban közzétette új határozattervezeteit, melyekben jelezte, hogy a vezetékes forgalmi díjakat és az egyszeri tételeket is jelentősen, esetenként akár 40-50 százalékkal csökkenti.

A Tanács 2007-es határozata figyelembe vette a piaci folyamatokat, és már akkor kötelezte az egyesülés előtt álló szolgáltatókat (a Magyar Telekom és Emitel; valamint a Hungarotel és az Invitel), hogy az összeolvadások után új, immár egységes referencia-összekapcsolási ajánlatokat terjesszenek be. Ez megtörtént, jelenleg az ajánlatok értékelése zajlik és az új piaci struktúrára reagáló határozatok megjelenése még az ősszel várható.