Az Infokummunikációs trendek 2000 nemzetközi konferencián Sík Zoltán, informatikai kormánybiztos bejelentette, hogy elkészült az elektronikus aláírásról szóló törvénytervezet, amely pénteken kerül a tárcák elé és tárgyalását várhatóan még idén napirendre tűzi a parlament. Az egységes hírközlési törvény tervezetét a kormánybiztos szerint szintén napokon belül átadják az érintett minisztériumoknak. Sík Zoltán ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy a viszonylag magas magyar távközlési tarifákat az állam közvetlenül nem tudja befolyásolni. Mégis befolyásolhatja azonban a piacot oly módon, hogy versenyhelyzetet teremt, ami kedvezően hat a távközlési díjakra. A kormánybiztos utalt arra is, hogy az új törvény szerint a verseny infrastrukturális és egyben szolgáltatási alapú lesz.