Kondorosi: kevesebb jogsértés volt az idei Forma-1-es Magyar Nagydíjon

2008.08.14. MTI

A korábbi évekhez képest az idén a vállalkozók jobban betartották a szabályokat a Formula-1-es Magyar Nagydíjon - tájékoztatott Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság program kormánybiztosa szerdán. A javulás ellenére a foglalkoztatottak mintegy fele feketén dolgozott, és a vendéglátó egységek felénél találtak szabálytalanságokat.

Közleménye szerint az egyes szakhatóságok ellenőrei augusztus 1-je és 3-a között a mogyoródi Hungaroring versenypálya területén és a környező településeken összesen 708 ellenőrzést tartottak és 166 esetben 28 millió forint bírságot szabtak ki a jogszabályokat megsértő vállalkozásokkal szemben. Ezen kívül mintegy hárommillió forint értékben lefoglaltak, illetve visszatartottak 800 terméket.

A rendőrség közlekedési szabálysértés miatt 47 esetben 419 ezer forint bírságot szabott ki, három emberel szemben ittas vezetés miatt indítottak eljárást, tiltott kéjelgés miatt pedig húsz esetben kezdeményeztek szabálysértési eljárást.

A versenyhétvége során tartott ellenőrzések tapasztalatairól elkészült jelentés szerint megállapítható, hogy kedvező változások voltak tapasztalhatók az élelmiszerek forgalmazásában, a higiéniás körülmények betartásában és a számlaadásnál is.

Ugyanakkor változatlanul gyakori volt a feketefoglalkoztatás, mintegy 120 munkavállalót találtak, akik nem rendelkeztek a szükséges dokumentumokkal - áll Kondorosi Ferenc közleményében. Összegzése szerint a foglalkoztatottak 50 százaléka feketén dolgozott. Ugyanakkor a korábbi években tapasztaltakhoz képest - amikor ez az arány 80-90 százalék körül volt - mégis bekövetkezett némi javulás.

Az ellenőrzésekben az ÁNTSZ szakemberei is részt vettek, akik megállapították, hogy az általános higiénés helyzet - a szemétgyűjtés, a WC-k üzemeltetése - lényegesen fejlődött az előző évhez képest.

A nagydíj ideje alatt a vendéglátó egységek csaknem 50 százalékánál állapítottak meg kisebb-nagyobb hiányosságokat. Jellemzőek voltak például a hiányos ártájékoztatók, az euró/forint átváltási ár feltüntetésének elmaradása és a panaszfórumról szóló vásárlói tájékoztatók hiánya - tette hozzá.

A szabálytalanságot elkövetőknél ismételt próbavásárlást tartottak, és a tapasztalatok szerint a vállalkozók az első ellenőrzés során megállapított szabálytalanságokat kijavították - jegyzi meg a kommüniké.

Kondorosi Ferenc hozzáfűzte, hogy a napokban kezdődik egy hasonló nagyszabású akció a nyár másik nagy rendezvényén, a Szigeten is.

  • kapcsolódó anyagok
MUNKAJOG
FOGYASZTÓVÉDELEM
SZABÁLYSÉRTÉS