A RIAA erőfeszítése a biztonságos, és ami talán ugyanolyan fontos, fizetős Internet-alapú zenei kereskedelmi rendszer kiépítésére irányul. A fejlesztések jelenleg egy olyan rendszerre irányulnak, melynek segítségével azonosítani és követni lehetne a digitális formátumú zenei anyagokat, az Internetes mozgásuk során. A RIAA tervei szerint minden egyes zeneszám egyéni azonosítóval rendelkezne, melyek információkat tartalmaznának magáról a zenéről, illetve a számhoz fűződő szerzői jogokról, illetve meghatároznák a fájllal végrehajtható műveleteket (azaz egyszer vagy végtelen alkalommal lejátszható, másolható, stb.) A rendszer a tervek szerint 2001 közepén készülhet el, és együttműködik a jelenlegi digitális jogvédő rendszerekkel, például a Reciprocal-lal és az Intertrust-tal is. A megfigyelők szerint egyfajta digitális vízjegyet fejleszt a RIAA, éppen a feltörés és az illegális másolás megnehezítésére. A kezdeményezés még a RIAA szerint sem állíthatja meg a zenei számok kalózmásolatainak csereberéjét, de talajt adhat a legális kereskedelmi tevékenységnek.