Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Nemzeti stratégia a hamisítások ellen

2008.09. 4. MTI

Hamarosan a kormány elé terjeszti a hamisítás elleni nemzeti stratégiáról szóló határozatot Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos - írta a csütörtöki Világgazdaság.

A gazdasági napilap ismertetése szerint a 2008-2010-es időszakra szóló stratégia célja a feketegazdaság visszaszorítása és a szellemi tulajdonjogok megsértése elleni hatékony küzdelem.

A lap birtokába került tervezetből kiderül, hogy a stratégia három pilléren nyugszik: a helyzet pontos feltérképezésén, a lakosság tudatosságának növelésén és a jogszabályi környezet formálásán. A tervek szerint már az idén megindul a munka.

A stratégiából adódó feladatok ellátását az idén februárban megalakult Hamisítás Elleni Nemzeti Testület koordinálja. A célra fordítható költségvetési előirányzat idén 74 millió, jövőre 80 millió, 2010-ben pedig 90 millió forint.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐJOG
SZELLEMI ALKOTÁSOK JOGA
JOGALKOTÁS