Liberálisok, bal- és jobboldaliak számára egyaránt lesznek meglepetésnevek a támogatói névsorban – mondta a Népszabadság egyik informátora a szombaton megalakuló Magyar Demokratikus Chartáról.

A napilap pénteki száma ismerteti, hogy a pártoktól függetlennek szánt, az 1991-es Demokratikus Charta eszmei alapjaira épülő mozgalmat Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök hirdette meg a nyár eleji melegfelvonuláson történt atrocitások után, azok ellenében. A felhíváshoz azóta többen csatlakoztak már, a támogatók névsora azonban egyelőre pontosan még nem ismert.

A Magyar Demokratikus Charta szövegét szombaton ismertetik, annak tartalmát a napilap információi szerint az utolsó pillanatig finomítják.

A hét végi rendezvényen, a Művészetek Palotájában jelentik be a csatlakozók névsorát, amelyen a szervezőktől kapott információk szerint jelentős a fiatal értelmiségiek száma.

Gyurcsány Ferenc is meghívott a rendezvényen, de azt nem tudni, hogy felszólal-e. A megalakulás után, szeptember 20-ára tervezik a már korábban bejelentett demonstrációt, amelyhez több civil szervezet is jelezte csatlakozását.