Változtat adatkezelési gyakorlatán a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft., és megsemmisíti az irattárában összegyűlt forgalmi engedélyek másolatait – közölte hétfőn az MTI-vel Szabó Máté országgyűlési biztos, aki korábban maga lépett fel a cég gyakorlata ellen.

A közleményben az ombudsman emlékeztet rá: egy panasz kivizsgálása nyomán szólította fel a parkolási céget, hogy – mivel jogellenes az adatkezelési gyakorlata – törölje nyilvántartásából a behajtási és várakozási engedélyek kiállításához bekért okmányok másolatait.

Mint olvasható, a hatályos önkormányzati rendelet szerint a kérelemhez “mellékelni kell” a gépjármű forgalmi engedélyét, ez azonban az ombudsman szerint nem jelenti azt, hogy az engedélyeket kiállító társaság jogosult lenne az okmányról másolatot kérni, vagy ilyet maga készíteni.

A forgalmi engedély másolatának kezelése csak abban az esetben felel meg a célhoz kötöttség elvének, ha a parkolási engedélyt az érintett nem személyesen, hanem levélben igényli, és a másolatot önként bocsátja az adatkezelő rendelkezésére. Ezt a másolatot az ügyintézés lezárultával meg kell semmisíteni – írta az ombudsman.

Hozzátette: a társaságnak nem kell az ügyfélforgalom jelentős növekedésével számolnia, ha az adatvédelmi törvénynek megfelelően tájékoztatja az állampolgárokat a fénymásolat kezelésének céljáról, s kizárólag a postai ügyintézés esetén kéri a hozzájárulásukat a másolat kezeléséhez, továbbá a forgalmi engedélyek másolatát az ügyintézést követően megsemmisíti.

Az adatkezelő parkolási társaság arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy megkezdte a korábbi tevékenysége alatt összegyűlt, az irattárban őrzött forgalmi engedélyek másolatainak megsemmisítését.