A házbizottság döntésétől függően ma derülhet ki, hogy az Országgyűlés még a nap folyamán tárgyalja-e a saját feloszlatásáról szóló MDF-es képviselői indítványt.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke csütörtökön azt mondta, az MDF hétfőre rendkívüli házbizottsági ülést kezdeményezett annak érdekében, hogy az Országgyűlés házszabálytól eltéréssel tárgyalja, és még aznap, az őszi ülésszak első napján szavazzon is a parlament feloszlásáról szóló indítványukról.

Az MSZP és az SZDSZ már korábban jelezte, hogy nem ért egyet a parlament feloszlatásáról szóló javaslattal. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap azt kérte az MSZP-frakciótól: támogassa, hogy az Országgyűlés már hétfőn szavazzon a Magyar Demokrata Fórumnak a parlament feloszlására tett indítványáról, hogy mielőbb kiderüljön, melyik pártnak mi az álláspontja az ügyben. Herényi Károly és Hock Zoltán (mindkettő MDF) országgyűlési határozati javaslatában azért javasolja a parlament szeptember 30-val történő feloszlatását, mert “a politika erői közötti konszenzus és az együttműködés teljes hiánya ellehetetlenít mindenfajta döntést, amely a nemzeti alapkérdéseket, az ország fejlődését, egyúttal a kormányozhatóságot érinti”.

Ma hivatalos magyarországi látogatása keretében beszédet mond a parlamentben José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke, akinek hivatalba lépése óta deklarált célja, hogy meglátogassa a tagállamok nemzeti parlamentjeit, ezzel is tovább erősítve a nemzeti parlamentek szerepét az EU-ban.

Napirend előtt teszi le a képviselői esküt a szocialista Szabadkai Tamás 32 éves sárbogárdi jogász, aki a Szántó János halála miatt megüresedett területi listás képviselői helyet foglalja el.

A Ház dönthet arról az ötpárti indítványról, amely az ENSZ közgyűlésének határozata alapján szeptember 15-ét a Demokrácia Nemzetközi Napjává nyilvánítja annak érdekében, hogy hangsúlyozza a demokrácia fontosságát, az annak fenntartását célzó demokratikus rendszerek előtt álló kihívásokat.

A képviselők határoznak Sólyom László köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött, a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló törvény módosításáról.

Az államfő többek között nem értett egyet azokkal a rendelkezésekkel, amelyek alapján a jövőben olyan területeket is korlátozás nélkül belterületbe lehetne vonni a balatoni üdülőkörzetben, amelyeken nincs megfelelő csatornahálózat.

Az Országgyűlés júniusban nagy többséggel, 341 támogató szavazattal fogadta el a Balaton-törvényt.