Szeptember 12-én éjfélkor lejárt a Munka Törvénykönyve által a sztrájk elkerülésére szolgáló tárgyalások határideje, az egyeztetés eredménytelenül zárult. A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) hajlandó lett volna kompromisszumokra, a munkaadó BA Zrt. ugyanakkor időhúzó taktikát követett, adós maradt a konkrétumokkal, és nem is törekedett a megegyezésre. Újabb cégnél alakult ki sztrájkveszély Ferihegyen.

A LESZ szeptember 5-én jelezte a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatójának, Jost Lammersnek, hogy a vállalatnál kialakult helyzet miatt kollektív munkaügyi vitát kezdeményez, és sztrájkbizottságot alakít. A lépésre azért szánta el magát a szakszervezet, mert az elégtelen dolgozói létszám miatt a munkavállalók túlfoglalkoztatása általános gyakorlattá vált a cégnél, amely ráadásul további elbocsátásokba, a dolgozókat érzékenyen érintő átszervezésekbe kezdett.

A LESZ nehezményezi azt is, hogy a leépítésekről nem kapott tervet, a munkaadó ugyanis egyesével, illetve kis csoportokban válik meg alkalmazottaitól. A törvény szerint leépítési tervet véleményeztetni nagy létszámú elbocsátás esetében kell. A LESZ felszólítja a vállalatvezetést, hogy hozza nyilvánosságra, milyen, a munkaerőt érintő tervei vannak a következő két évre. Szintén gondot okoz a mára több beosztásban (utasbiztonsági ellenőr, biztonsági ellenőr, fegyveres őr, stb.) elviselhetetlenné vált bérfeszültség. Azonos munkát végző dolgozók bérei között a különbség nemegyszer bruttó 100 ezer forintot is eléri havonta.

A munkaadó többszöri határozott ígérete ellenére a mai napig nem biztosítottak a pihenőhelyiségek, hiányoznak a munkahelyi higiénia alapvető feltételei is. Az épületekben elszaporodtak a vaspondrók és a szárnyas hangyák. Az ágyak és fotelek elhasználódtak, a falakról mállik a festék, a mellékhelységek állapota, felszereltsége pedig nem nevezhető európainak.

A BA Zrt. az értesítés kézhezvétele után a LESZ ismételt kérése ellenére is halogatta a tárgyalások megkezdését, így az első fordulóra mindössze két nappal a törvényi határidő letelte előtt került sor. Mivel a munkaügyi vitán a munkaadó a szakszervezet konkrét kérdéseire és követeléseire adós maradt konkrét válaszokkal, és semmilyen kézzelfogható lépést sem tett a vita rendezésére, mindössze annyit, hogy a tárgyalások közben tucatnyi munkavállalót rúgott ki a cégtől, a LESZ a törvényben szabott határidő lejártával a tárgyalást eredménytelennek tekinti. Mivel a szakszervezet törvényes kötelességének eleget tett, így a fenti követelések miatt bármikor a munkabeszüntetés eszközéhez nyúlhat.


A LESZ 2008 őszén, két szakszervezet összeolvadásával alakult, a hazai légiközlekedési ágazat legnagyobb érdekképviseleti szerve, a MAPLÉSZ (Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség) tagja. A jelenleg több mint 1200 tagot számláló szervezet több ferihegyi vállalatnál erős pozíciókkal bír. Távlati célja ágazati szintű, tehát országos kollektív szerződés kidolgozása és elfogadtatása.