Bozidar Gyelics szerb miniszterelnök-helyettes egy tegnapi interjújában megerősítette: Szerbia – annak ellenére, hogy az unió ismét elnapolta az ország számára sokat jelentő kereskedelmi egyezmény életbe léptetését – kitart az uniós integráció mellett.

Az unió külügyminisztereinek hétfői ülése idején Brüsszelben tartózkodó politikus „nagy igazságtalanságnak” nevezte, hogy az EU döntéshozói újból elutasították a Szerbiával még áprilisban kötött egyezmény életbe léptetését.

Serge Brammertz, a délszláv háborúk bűnöseit üldöző hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze is kedvezően nyilatkozott, s ez a minden korábbit felülmúló támogatottság „rendkívül bátorító” – állította Bozidar Gyelics.

A hétfői külügyminiszteri ülésen nem hivatalos hírek szerint ismét Hollandia és Belgium vétóján bukott meg a szerbek számára fontos egyezmény életbe léptetése. A hollandok az EU-tagállamok többségének akaratával szembe menve makacsul ellenzik Szerbia EU-hoz való közeledését, mert nem tartják kielégítőnek a Hágával való szerb együttműködést. Az elsődleges kifogás változatlanul az, hogy Belgrád még mindig nem adta ki Hágának Ratko Mladics tábornokot, akit az egyik legvéreskezűbb háborús bűnösnek tartanak a nemzetközi törvényszék ügyészei.