Az EU-jogszabályok végrehajtását kísérő „komitológia” demokratikusabbá tétele a célja annak a jogszabálycsomagnak, amelynek parlamenti felelőse Szájer József. Az általa jegyzett jelentések az „ellenőrzéssel történő szabályozási eljárás” bevezetésével foglalkoznak. Ezek közül most hetet fogadhat el az Európai Parlament.

Az Európai Parlament és a Tanács által közösen elfogadott uniós jogszabályok végrehajtása az Európai Bizottság feladata. A végrehajtást ugyanakkor a tagállamok delegáltjainak részvételével működő bizottságok felügyelik. Ezt a rendszert, illetve az ehhez kapcsolódó eljárásokat hívják komitológiának.

A Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárásokat az 1999/468/EK tanácsi határozatot állapította meg. Ezt a 2006/512/EK határozat módosította. Eszerint az Európai Parlament – az EU demokratikus módon megválasztott, népképviseleti intézménye – nagyobb szerepet kapott a végrehajtás ellenőrzésében, ezáltal is csökkentve az unió „demokratikus deficitjét”.

Ellenőrzéssel történő szabályozás

A határozat bevezette az „ellenőrzéssel történő szabályozási eljárást” (angolul: regulatory procedure with scrutiny). Ezt azon általános hatályú intézkedéseknél lehet alkalmazni, „amelyek az együttdöntéssel elfogadott alap-jogiaktusok nem alapvető fontosságú elemeinek módosítására irányulnak, beleértve néhány ilyen elem törlését vagy a jogi aktus új, nem alapvető fontosságú elemekkel történő kiegészítését”.