Jogszerűen oszlatta fel a rendőrség a Szabadság téren hétvégén a demonstrációt, miután az elvesztette békés jellegét – közölte az ombudsman hétfőn.

Szombaton a Magyar Demokratikus Charta rendezvényén felszólalt Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök és Demszky Gábor szabad demokrata főpolgármester. A rendbontás akkor kezdődött, amikor a charta és a cigányszervezetek demonstrációja ellen tiltakozó radikális csoportok Hősök terei rendezvényükről a Szabadság térre értek. A radikálisok egy része macskaköveket, Molotov-koktélokat, égő anyagokat és cipőket dobált a szovjet hősi emlékmű, illetve az azt védő rendőrök felé.

Szabó Máté ombudsman hétfői közleménye szerint a demonstrációk során nem észlelt olyan körülményt, amely a békés gyülekezéshez való jog sérelmére utalt volna.

“A Szabadság téren közvetlen támadás érte a rendezvény helyszínét biztosító rendőröket, a demonstráció elveszítette békés jellegét, azt ezért a rendőrség jogszerűen oszlatta fel” – tartalmazza az ombudsman közleménye.

Ugyanakkor Szabó Máté megállapította azt is, hogy “az ellentétes érzelmű tüntetők keveredését a helyszínt biztosító rendőrök nem akadályozták meg megfelelően. Így nem zárható ki, hogy a rendőrség a tömegkezeléssel összefüggésben nem tett maradéktalanul eleget az állam alapjogvédelmi kötelezettségének”.

A ombudsman a helyszínen szerzett, a rendőrségtől kapott és a rendezvények előállított résztvevőitől hallott információk alapján folytatja vizsgálatát.

A szombat esti rendzavarás során tizenöt embert állított elő a rendőrség garázdaság, hivatalos személy elleni erőszak, tiltott önkényuralmi jelkép viselése, közbiztonságra különösen veszélyes eszközökkel kapcsolatos szabálysértés, valamint jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt. Az előállítottakat vasárnap elengedték, ám az eljárások folytatódnak.

Az utcai összecsapásokban öt rendőr sérült meg könnyebben.