Az adatvédelmi biztosnak jelölt Jóri Andrásról szavaz mai ülésén az Országgyűlés.

A 2001 óta ügyvédként praktizáló Jóri András szakterülete az adatvédelmi-, az informatikai-, a gazdasági- és a társasági jog. Korábban, 1997 és 2000 között az adatvédelmi biztos mellett dolgozott szakértőként. Sólyom László köztársasági elnök június 25-én jelölte az ügyvédet adatvédelmi biztosnak.

Korábban az államfő által javasolt jelölteket az Országgyűlés már négy alkalommal leszavazta. A szükséges parlamenti kétharmados többséget tavaly decemberben Péterfalvi Attila, idén február 25-én Zombor Ferenc, áprilisban Tóth Gábor Attila, május végén pedig az újból jelölt Péterfalvi Attila sem kapta meg.

A képviselők titkosan szavaznak, a jelölt megválasztásához kétharmados többség kell. A két nagy frakció, az MSZP és a Fidesz ma alakítja ki álláspontját a jelöltről.

A határozathozatalok után kezdődik a minősített adat védelméről szóló törvényjavaslat általános vitája. Az előterjesztés egyik új eleme, hogy a jövőben bárki kérheti a nemzeti minősített adat felülvizsgálatát és a minősítés megszüntetését.