A Danone tulajdonában lévő Győri Keksz Kft. több termékének külföldön történő gyártása és az ezzel kapcsolatos névhasználati problémák miatt az érdekérvényesítés jogi útjának előkészítésére megbízott egy ügyvédi irodát – közölte a városháza keddi sajtótájékoztatóján Ederics Imre alpolgármester.

A Danone cég érdemben nem válaszolt az önkormányzat felvetésére, amelyet augusztus közepén a sajtó útján hoztak a cég és a nyilvánosság tudomására – közölte Ederics Imre, s kifejtette: a nemzetközi jog elismeri és garantálja a földrajzi név védelméhez fűződő jogokat, mint az ipari név védelmét és a helyi lakosok ezzel kapcsolatos jogát. A Danone pedig nem kérte és nem váltotta meg ezt a jogot, amely megsérült azáltal, hogy a Danone “Győri pilóta piskóta tallér” néven új termék gyártását kezdte meg Lengyelországban.

Az alpolgármester ugyanakkor cáfolta az elektronikus sajtóban megjelent értesülést, miszerint kilátásba helyezi, hogy a város a névhasználat miatt kártérítési pert indít. A város vezetői mindenekelőtt tárgyalni akarnak, de megkezdték az előkészületeket arra az eshetőségre is, ha ezzel a törekvésükkel kudarcot vallanak – mondta. A város önkormányzatának elsődleges célja, hogy megvédje a Győri Kekszben foglalkoztatott több mint 600 alkalmazott munkahelyét, megóvja az ott felhalmozott tudást és szakértelmet, biztosítsa a győri gyár jövőjét – hangoztatta az alpolgármester.