Mintegy 11 és fél millió forintot kell a magyar államnak fizetnie Sándor Istvánnak, a “Papa” néven ismertté vált nyugalmazott rendőrtisztnek – erről szóló első fokú határozatát hétfőn hirdette ki a Fővárosi Bíróság.

A nyugállományú rendőrtiszt azért nyújtott be kártalanításért keresetet, mert mintegy hat hónapot töltött előzetes letartóztatásban egy, az olajügyek felderítéséhez kapcsolódó, máig államtitkot képező ügyben, amelyben hivatali visszaéléssel és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítással vádolták, végül felmentették.

A Fővárosi Bíróság döntésének csak a rendelkező részét hirdette ki a nyilvánosság előtt, az indokolás zárt ajtók mögött hangzott el, ahogyan az egész polgári-, illetve a korábbi büntetőeljárás is így zajlott. Az “alapügyet” korábban 85 évre titkosították, ezért lett a polgári eljárási része is titkos.

A Fővárosi Bíróság hétfői döntése ellen 15 napon belül lehet fellebbezni.

A polgári eljárást megelőző büntetőperben a többi között vesztegetés, hivatali visszaélés, hamis tanúzás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat az ügyészség. A vád szerint az ORFK Központi Bűnüldözési Igazgatósága egykori magas rangú felderítő tisztje 1997-ben egy, az Energol-ügyben később megvádolt vállalkozóhoz kapcsolódó akcióban konstruált rendőri intézkedést hajtott végre, majd arról valótlan tartalmú rendőri jelentést készített.

Az alapügyben 2004 februárjában született elsőfokú, felmentő ítélet. A bíróság akkor ugyancsak a döntés rendelkező részét hirdette ki nyilvánosan, az államtitok miatt mindvégig zárt ajtók mögött folyó ügyben az indoklást akkor sem hallhatta a sajtó.

Egy évvel később, a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta a korábbi felmentő ítéletet, a döntést és indoklását is nyilvánosan hirdették ki, de indoklása során a bíró rámutatott: vannak további, a nyilvánosságra tartozó érvei is, melyek álláspontja szerint a vádlottak bűnösségét támasztják alá. Akkor Sándor Istvánt hivatali visszaélés és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt 600 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a táblabíróság.

A Legfelsőbb Bíróság 2006 decemberében helyt adott Sándor István felülvizsgálati kérelmének, és az ellene emelt összes vád alól felmentette. Sándor István ezt követően nyújtott be kártalanítási keresetet a magyar állammal szemben.