Egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt hivatalos személy elleni erőszak büntette miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön nem jogerősen egy szeptember 20-i rendzavarót, aki azon az estén az Oktogonon üvegpalackot dobott rendőrök felé.

A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette és elrendelte a vádlott pártfogói felügyeltét.

A férfi az ítéletet tudomásul vette. A ítélet nem jogerős, mert az ügyész felfegyverkezve, csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megállapítását kérve fellebbez.

A vádlott vallomásában azt mondta, nem üveget, hanem sörös dobozt dobott a rendőrök felé, és csak, mint nézelődő volt jelen az Oktogonon. Közölte, ittas állapotban volt, és felindultságában hajította el a tárgyat.

A bíróság két, aznap estén az Oktogonon szolgálatot teljesítő rendőrt hallgatott meg tanúként, akik egybehangzóan elmondták, hogy a vádlott, amikor rohantak felé, egy üvegpalackot hajított irányukba, ami körülbelül tőlük fél méterre csapódott az aszfaltra.

Az ügyben eljáró bíró az ítélet indokolásában elmondta, hogy a vádlott védekezésében részbeni beismerése mellett is igyekezett a felelősségét tompítani, ezért az ő szavahihetősége nem bír olyan súllyal, mint a vele szemben egybehangzó vallomást tett tanúvallomások.

A bíróság a vádhatóság által előterjesztett csoportos elkövetéssel egyetértett, de azzal nem, hogy a vádlott a cselekményt felfegyverkezve követte volna el. A bíróság a vádhatósággal szemben azt sem tartotta szükségesnek, hogy magatartási szabályként előírja a vádlottnak: tartózkodjon a gyülekezési törvény hatálya alá eső rendezvények látogatásától.

A törvény szerint a hivatalos személy elleni erőszak öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Ugyancsak csütörtökön, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kezdődött annak a férfinek a pere, akit garázdaság vétségével vádol az ügyészség, amiért a Szabadság téren egy pontosan meg nem határozott tárgyat dobott a rendőrök felé. A férfi vallomásában nem ismerte el tettét.

A perben két rendőrtanút is meghallgatott a bíróság. Egyikük azt állította, hogy ő nem látta mit tett a férfi, utasításra fogta el a társával. Egy másik rendőr azt mondta: látta, amint a férfi valamit eldobott, röviddel később el is fogták és 75 százalékban biztos benne, hogy azt fogták el, aki dobott. Ezt a pert a jövő hétre napolták, mert a bíróság kérte az ügyészséget, hogy szerezze be a történtek idején készült videofelvételeket.

A szeptember 20-i rendbontás akkor kezdődött, amikor a Magyar Demokratikus Charta és a cigányszervezetek demonstrációja ellen tiltakozó szélsőjobbos radikálisok Hősök terei rendezvényükről a Szabadság térre értek. Rendbontók macskaköveket, Molotov-koktélokat, égő anyagokat és cipőket dobáltak a szovjet hősi emlékmű, illetve az azt védő rendőrök felé.

A rendőrség könnygázt vetett be, és rövid idő alatt a térről a környező utcákba szorította a rendbontókat. A rendőrség az este fél nyolcig tartó összecsapások idején legalább 12 embert őrizetbe vett.