Az Európai Bizottság most készülő kerettervében az útdíjak kiszabásának egységes európai szabályozását szeretné elérni.

A javaslat legfőbb célja, hogy a közlekedés díjai minél jobban megközelítsék annak valódi költségeit. A Bizottság szeretné elérni, hogy a szabályozást 2003-ig a Miniszterek Tanácsa és az Európai Parlament is elfogadhassa.Az idő többek között az Unió keleti bővítésének közeledte miatt is sürget. A minap megjelent WIFO felmérés szerint a bővítést követően jelentős kelt-nyugati forgalom bővüléssel kell számolni, ami a közutak és autópályák túlterhelését okozhatja.

A tanulmány hatására Németországnak és Ausztriának már kész tervei vannak, hogy a növekvő költségeket miből fedezi majd. A két ország által bevezetendő útdíj kezdetben csak a teherforgalomban résztvevő járművek autópálya használata után kerülne felszámolásra. A lépés hatásától teszik függővé, hogy a későbbiekben kiterjesztik-e a díjat a közutakra is. Bár a két szomszédos ország már jelezte, hogy szabályaikat összehangolják, az Európai Bizottság szeretne egységes európai alapelveket kikényszeríteni, mielőtt az országok tömegesen vezetnék be az új közlekedés-finanszírozási modellt.