Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Mi fenyegeti a Harmadik Köztársaságot?

2008.10. 6. JogiForum.hu / Antal Attila

2008. szeptember 30-án tartották az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet és a Friedrich Ebert Stiftung Mi fenegeti a Harmadik Köztársaságot? című rendezvénysorozatának szezonnyitó beszélgetését. A Jogi Fórum jelen volt a rendezvényen.

Ahogyan a korábbiakban már beszámoltunk, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) és a Friedrich Ebert Stiftung nyilvános közpolitikai vitákat tartott és tart 2008 folyamán. Az aktuális esemény a Bíróságok – felelősség és függetlenség címet viselte. A vitán előadóként felszólalt Dr. Fleck Zoltán, jogszociológus; Dr. Handó Tünde a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnöke és Dr. Hanák András ügyvéd. A megjelenteket Dr. Szabó Máté Dániel az EKINT igazgatója köszöntötte.

Fleck Zoltán a bírósági szervezet visszásságait kutató munkája kapcsán kifejtette, hogy a hatalom rosszul működik, amennyiben olyan módon reagál, mint ahogy azt a jogszociológus tevékenysége miatt tette – utalva az őt ért támadásokra. Az elmúlt 15-20 éveben a modern demokráciákban óriási kihívások érték a bírói hatalmat. A hatékonyság, ellenőrizhetőség és áttekinthetőség nem állíthatóak szembe, együtt értelmezhetőek és alkalmazhatóak. A konkrét szervezeti megoldásokban nem könnyű az egyensúlyt megteremteni. Fleck Zoltán a Bíróságok mérlegen című könyvében kifejti, hogy a bírósági igazgatás egy félreértésen alapul: nevezetesen, hogy akkor lesz független, ha teljes a bírói autonómia. Máshol egyébként nincs is a magyar bírósági rendszerhez hasonló minta, domináns a hatáskörök kiegyensúlyozása. Az előadó hangsúlyozta, hogy elsődleges a hatalmi ágak együttműködésre kényszerítése, nem pedig azok „bezárása”. Fleck Zoltán a hiányjelenségek három körét különítette el. Az egyik legfontosabb a hatékonyság hiánya, amelyből súlyos gazdasági kár származik, s amelynek társadalmi és politikai következményei vannak. Ilyen politikai következmény az, hogy a perlés ködösítési eszköz lesz a politikusok kezében. A második hiányjelenség a jogalkotói kényszerhelyzet: a jogalkotó kényszeres, minőségi hibáktól terhelt, az értelmezési kört szűkítő joganyagot fog alkotni. A hatékonyságvesztési tendenciák arra csábítják a hatalmat, hogy csökkentse az autonómiát. A harmadik hiány pedig a hatalomgyakorlás által igényelt folyamatos figyelem hiánya, ez azt jelenti, hogy nem tud tanulni, önmagára reflektálni a szervezet és a bezárkózik, megrekednek a belső szocializációs mechanizmusok. Fleck Zoltán szemléleti jellegű problémaként tételezte, hogy a jogerős döntéseket nem lehet kritizálni. A jogalkotó a fennálló helyzeten egy lassú szervezeti reformmal tudna változtatni, azonban ennek nincsenek meg a politikai feltételei – zárta előadását Fleck Zoltán.

Handó Tünde utalt a bírói felelősség és függetlenség fontosságára. Kifejtette, hogy az ítéletek felülvizsgálásának meg van a fóruma: erre szolgál az igazságszolgáltatás rendszerén belül a jogorvoslatok intézménye. A bírói munka értékelése pedig a szervezetrendszerbe van integrálva. A véleménynyilvánítás szabadságával összefüggésben a bírónő hangot adott annak, hogy a hazai lapokban sokat lehet hallani a bírói döntésekről, de komoly jogi elemzéseket nem lehet olvasni. Handó Tünde véleménye az volt, hogy a közírók egy ítélet után kikiáltják az adott bíró alkalmatlanságát. Ars poetica-ja szerint a „panaszosnak mindig igaza van”, amelyet úgy értelmez az elnök asszony, hogy minden kritikának van valós alapja. A hazai állapotokra reflektálva az előadó problémának ítélte meg a bírói Etikai Bizottságot, amely – véleménye szerint – egy olyan intézmény, amely előtt a bírón nem tud védekezni; egy másik problémát az ún. eljárási kifogás intézményében látott. Úgy vélte, hogy nagyon óvatosnak kell lenni az igazságszolgáltatás szabályozásával kapcsolatban, egy komplex szemléletre van szükség, nem pedig arra, hogy a politikusok azért szabályozzanak, hogy a közvélemény előtt felmutassanak valamit. Handó Tünde szerint a bírók egyébként nyitottak a kritikára.

Hanák András három témakört fejtett ki. Először beszélt az igazságszolgáltatás reakcióiról a téves (főként büntető) döntések után. Ennek kapcsán azt problémakört vázolta, hogy tudják-e a bírák pontosan azt, hogy mikor lehet valakit elítélni. Utalt arra, hogy a bírói tévedés szinte sohasem vezet felelőssége, itt korrekcióra van szükség: nem a rendes jogorvoslatra, hanem arra, hogy megállapítsák, hogy ki és hogyan tévedett. A rendszer nem jól korrigálja magát. A bírói szervezeten belül kell megszervezni a korrekciós mechanizmusokat. Az ügyvéd által érintett második témakör a büntető ítéletek a fehérgalléros bűncselekmények esetében. Hangot adott annak, hogy ez az igazságszolgáltatásunk egyik kudarca. Mint mondta: más országokban közelítenek a jéghegy felé, mi pedig a jéghegyet sem találtuk meg. A harmadik témakör a bíróságok és az Alkotmánybíróság viszonya volt. Sólyom László és Solt Pál levélváltása rendezte a kérdést a ’90-es évek elején: nevezetesen, hogy az Alkotmánybíróság nem semmisít meg többet ítéletet. Hanák András kifejtette, hogy Sólyom László azt gondolhatta, hogy a kérdést a jogalkotó rendezni fogja a német minta átvételével (ahol az alkotmánybíróság másik szenátusa rendelkezik a bírói ítéletekről) – nem így történt. Ezekben a kérdésekben nem merült fel alkotmányos reform. Az előadó úgy vélte, hogy az Alkotmánybíróság absztrakt és konkrét normakontrollja elért egy végső pontot, vannak olyan helyzetek, ahol az AB nem tud lépni. Hanák András hangot adott annak, hogy az Alkotmánybíróság és a rendes bíróság szellemi társak lehetnének; együttműködésre lenne szükség, ahol a bíróság hivatkozik a taláros testület döntéseire és az Alkotmánybíróság figyelemmel kíséri a bíróságok munkáját.

A vita a bírák és azok tevékenységét figyelemmel kísérő tudósok, közírók valódi párbeszédévé is vált, hiszen nem csupán az előadó Handó Tünde, hanem a bírói kar több tagja is jelen volt a rendezvényen.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
EKINT