Vannak a médiatörvénynek olyan hátulütői, amelyek a jogszabály előnyére válnak adott esetben – hangoztatta az európai műholdas közszolgálati tévék alkotta Bruges Group budapesti tanácskozásán pénteken Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke.

Magyarországon az európai átlagnál több a közszolgálati csatorna, amelyeken “nem teljesen azonosak az egyébként megállapítható politikai befolyásoltságok”, ez pedig hozzájárulhat egyfajta pluralizmus kialakulásához – mondta.

Megjegyezte, noha “nagyon gyenge” a hazai közmédiumok piaci pozíciója, még a kizárólag bulvárra vágyó polgárok sem tudják elkerülni, hogy “akarva-akaratlanul” eljussanak hozzájuk a hírek.

A hazai médiaszabályozás “korszerűtlen és nem egészen szerencsés”, hiányzik belőle az ön- és az együttszabályozás is – jegyezte meg az ORTT elnöke.

Mint mondta, a 12 évvel ezelőtt hatályba lépett jogszabály nem foglalkozik például a küszöbön álló digitalizációval, “nincs napirenden korszerű törvény elfogadása” – tette hozzá.