A Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló törvény módosítását képviselők 200 igen szavazattal, 169 ellenében, egy tartózkodás mellett fogadták el hétfőn, az Országgyűlésben.

A módosításra azért volt szükség, mert az Alkotmánybíróság egy 2007-es határozatában kimondta, hogy a köztársasági elnököt valódi döntési jog illeti meg a kitüntetések adományozásában, jogosult és egyben köteles megtagadni az alkotmányos értékrendbe ütköző kitüntetés adományozását.

A módosítást követően a jövőben ezeket a kitüntetéseket vissza is lehet vonni azoktól, akik arra érdemtelenné váltak. Nem lehet olyan személyt kitüntetésre javasolni, akit bűncselekmény miatt jogerősen elítéltek, amíg büntetését a bűnügyi nyilvántartásból nem törölték, vagyis a büntetett előélethez fűződő jogkövetkezmények alóli mentesülés még nem elégséges a kitüntetéshez.

A képviselők támogatták azt is, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a köztársasági elnöktől a törvény sürgős kihirdetését.