Hét év börtönre enyhítette a Pécsi Ítélőtábla kedden hozott, nem jogerős határozatában annak a 21 éves Tolna megyei férfinak a büntetését, akit nyereségvágyból, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért első fokon 11 év fegyházra ítéltek.

Az ügyben másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla a Tolna Megyei Bíróság megállapításait több helyen megalapozatlannak találta, ezért újabb eljárást folytatott le. Az ennek során gyűjtött adatok alapján a korábban megállapított tényállást több ponton megváltoztatta, kiegészítette, pontosította.

A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa a vádlott által elkövetett cselekmény minősítését halált okozó testi sértés és rablás bűntettére változtatta, a kisebb súlyú cselekmények esetében pedig az elsőfokú bíróság határozatát hatályon kívül helyezte, és az eljárást megszüntette.

A tényállás szerint a 21 éves férfi korábban is elkövetett vagyon elleni bűncselekményt a sértett ellen, aki hosszabb ideje alkoholista életmódot folytatott.

Az idős ember mindig a helyi postahivatalban vette fel a nyugdíját, így tett 2004. január 19-én is, majd a kocsmában – mások által is jól láthatóan – nagy címletű papírpénzzel fizetett. E szokását a vádlott is ismerte, s felvetődött benne, hogy könnyedén szerezhetne pénzt a férfitól.

Két nappal később, hajnalban a vádlott egy társával -, aki a büntetőeljárás során ismeretlen maradt – a nyitott ajtón keresztül bement az idős ember házába és azt átkutatta. A férfi a hangokra felriadt és felismerte a fiatalembert, nevén szólította őt, kérdőre vonta és közölte, hogy feljelenti a rendőrségen. A vádlott – tartva a felelősségre vonástól – többször megütötte a férfit, majd a bántalmazás következtében földre került embert tovább ütlegelte és rugdosta.

A vádlott ezt követően elvett 30 ezer forintot és magára hagyta a súlyosan megsérült férfit, akinek a bántalmazás következtében eltört a baloldali járomcsontja, az orrcsontja, a baloldali felső állkapcsa, emellett az idős ember bevérzéses sérüléseket is szenvedett.

A sértett a bántalmazás következtében, részben természetes megbetegedései miatt belehalt sérüléseibe, a gyors orvosi segítség szakértők szerint megmenthette volna az életét.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyész a megszüntető rendelkezések miatt fellebbez, míg a védő enyhítést kér. Az ügy a Legfelsőbb Bíróságon folytatódik.