A szocialista párt és Dávid Ibolya igazságügy-miniszter is indokoltnak látja, hogy változtassanak a büntető törvénykönyv paragrafusain azután, hogy a Fővárosi Ügyészség
bűncselekmény hiányában megtagadta a nyomozást Bognár László ügyében. A MIÉP képviselője, akit a párt elnöksége – a korábbi tervektől eltérően -időközben a MIÉP ferencvárosi képviselőjelöltjévé választott, július 25-én nemzetellenesnek nevezte, hogy a Fradi
labdarúgócsapatának többségi tulajdona a Fotex birtokába került. A párt vezetői azt remélik, hogy a “Fradi-szívű” magyarok Bognárra szavaznak a jövőre esedékes választásokon.A Mazsihisz több zsidó szervezet mellett a párt alelnökét fent ismertetett kijelentése okán jelentette fel közösség elleni izgatás alapos gyanúja miatt. Az
ügyészségi döntést követően a Mazsihisz közleményben tudatta: a magyarországi zsidóság mély megdöbbenéssel értesült az esetről. A szervezet a Legfelsőbb Bírósághoz és Legfőbb Ügyészséghez fordul, illetve ha kell, nemzetközi színtérre viszi az ügyet.