Nemcsak az árat, hanem a széndioxid-kibocsátást, a légszennyezést és az energiafogyasztást is figyelembe kellene venni a közbeszerzéssel vásárolt járműveknél. Az Európai Bizottság erről szóló irányelv-tervezetét kedden tárgyalja az Európai Parlament.

Évente mintegy 110 ezer személygépjárművet, ugyanennyi kisteherautót, 35 ezer kamiont és 17 ezer buszt vásárolnak közbeszerzéssel az Európai Unióban. Az Európai Bizottság előírná, hogy az ilyen beszerzéseknél az ár és az energiafogyasztás mellett kötelezően vegyék figyelembe a széndioxid-kibocsátást és a levegőszennyezést is. Ez hozzájárulna a környezet védelméhez, és a járműipart is környezetbarátabb, illetve alacsonyabb széndioxid- és szennyezőanyag-kibocsátású járművek fejlesztésére ösztönöznék – áll a Dan Jørgensen (szocialista, dán) által jegyzett szakbizottsági jelentésben.

Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága támogatta az irányelvet, de néhány könnyítést javasolt a tagállamok számára. A kisebb vásárlásoknál például a tagállamoknak nem kellene alkalmazniuk az irányelvet, mert az csak felesleges adminisztratív terheket róna rájuk. Emellett a speciális vagy sürgősségi esetekben használt – például tűzoltó-, mentő, építkezési, repülőtéri – járműveknél szintén nem lenne kötelező a környezetvédelmi szempontok figyelembe vétele, mivel az azoknak megfelelő autók „sokba kerülnek, és kis számban készülnek” – így a jelentés.

2005-ben az Európai Bizottság már összeállított egy javaslatot a tiszta és környezetbarát járművek vásárlásáról, az EP-képviselők azonban elutasították azt. A mostani javaslat elkészítésekor a Bizottság figyelembe vette a képviselők korábbi ajánlásait, így a szabályozás kiterjed az összes gépjárműtípusra és a széndioxid-kibocsátásra, továbbá rugalmasabb a tagállamokkal szemben és tiszteletben tartja a szubszidiaritás elvét. Az irányelv egyébként nemcsak a hatóságokat vagy közintézményeket kötelezné, hanem az olyan magáncégeket is, amelyek szerződés keretében látnak el közfeladatot.