Megszüntetné a biztosító egyesületek felelősségbiztosítási – különösen a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási – üzletágait a pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. A Közlekedési Biztosító Egyesület tiltakozik a módosítás ellen.

A pénzügyminiszter még a múlt héten terjesztette a parlament elé a törvényjavaslatot, amely többek között a biztosítási törvényt is módosítja. A biztosító egyesületek számára tiltott tevékenységek közé – a javaslat részeként – bekerült egy megszorító szabály. Eszerint a biztosító egyesület felelősségbiztosítást csak akkor végezhet, ha az a tagsága által végzett rendszeres tevékenységhez közvetlenül kapcsolódik és a felelősségbiztosítás megléte a szakmai tevékenység végzésének feltétele. A javaslat indoklásában szerepel, hogy így közvetlenebb lesz az érdekeltség az egyesület és a tagjai között, emiatt jobban érvényesülnek az egyesületi forma alapvető céljai.

A javaslat szerint például fuvarozó cégek hozhatnak létre olyan egyesületet, amely a saját autóikat biztosítja – hiszen a kötelező gépjármű felelőségbiztostás (kgfb) a működés feltétele – de “a körön kívülről” már nem vehetnek fel tagokat, így magánszemélyek autóit sem biztosíthatják. Ugyanakkor a tipikus kis mezőgazdasági biztosító egyesületek sem működhetnek tovább, hiszen a jégverés, vagy a fagykár elleni biztosítást nem kötelező megkötni.

A hatályba léptető rendelkezések között található az a szabály, amely a már működő biztosító egyesületeknek 2011. utolsó napjáig engedi meg, hogy változatlanul kössenek felelősségbiztosításokat.

A Közlekedési Biztosító Egyesület (KÖBE) az új szabályokat a MÁV ÁBE csődjével hozza összefüggésbe, de kiemeli: semmi garancia nincs arra, hogy a részvénytársasági formában működő biztosítók kisebb eséllyel jutnának csődbe. Nyugat-Európában amúgy is elterjedtek a nonprofit egyesületek felelősségbiztosításai. A legnagyobb magyar egyesület ezért is tiltakozik tevékenységének tervezett korlátozása ellen.