Zuschlag-per: Zuschlag állítólag több tízmilliót kapott a mandátumáról való lemondásáért

2008.10.31. MTI

A Zuschlag-per csütörtöki tárgyalási napján Kecskeméten Lados István korábbi vallomását olvasták fel, melyben arról vallott, hogy fültanúja volt és felvett egy telefonbeszélgetést, melyben Zuschlag azt mondta, hogy több tízmillió forintot kapott az MSZP-től országgyűlési képviselői mandátumáról történő lemondásáért.

A nyomozati iratok szerint Zuschlag és egy ismeretlen személy közötti beszélgetésből az derült ki, hogy Zuschlag János 2004-ben, miután botrányos, a holokauszttal kapcsolatos kijelentése miatt lemondott képviselői mandátumáról, több tízmillió forintot kapott az MSZP-től.

A felvételt Lados István másodrendű vádlott készítette, majd az ügyészség a másodrendű vádlottnál történt házkutatás alkalmával megtalálta és a bizonyítékok közé tette. Fodor Endre tanácsvezető bíró elmondta, hogy a felvételt Zuschlag János kihallgatásakor le fogja játszani.

A bíró által felolvasott nyomozati jegyzőkönyv szerint a felvétel 2005 szeptemberében készült, amikor Zuschalg és Lados egy szobában voltak és az elsőrendű vádlott vezetékes telefonon beszélgetett valakivel.

A tanácsvezető bíró kérdésre Lados elmondta: azért vette fel mobiltelefonjának felvevőjével a beszélgetést, mert az "döbbenetes volt".

Lados vallomása szerint a telefonálás alkalmával Zuschlag János "cinikusan és nyíltan beszélt arról, hogy a kormány, illetve az MSZP vezetőivel tárgyalást folytatott", és az országgyűlési képviselői mandátumáról történő lemondásáért több tízmillió forintot kapott a párttól. A beszélgetés során elhangzott az is, hogy Zuschlagnak további követelései voltak az MSZP-vel szemben.

Lados István beszámolt arról, hogy amikor ő Romániában bujkált, Zuschlag meglátogatta, és részletesen beszéltek az akkor már folyamatban lévő büntető eljárásról.

Lados vallomása szerint megkérdezte Zuschlagot, hogy miért nem tesz részletes és beismerő vallomást, amire ő azt válaszolta, hogy a párttal tárgyalásokat folytatott, melynek az volt a lényege, hogy "a büntetési tételek leszorítása érdekében a párt fizesse vissza a Zuschlag-szervezetek által elcsalt pénzeket" és ezen túlmenően fizessen a párt az újrakezdéshez is meghatározott összeget.

Lados, a romániai bujkálását segítő tizenegyedrendű vádlottal, Győrfi Ludovikkal is beszélgetést folytatott egy alkalommal, és akkor köztük felmerült a Zuschlag által említett, a párttal folytatott tárgyalás témaköre. Ekkor Győrfi elmondta, hogy Zuschlag 180 millió forintot kért a párttól, melyből 150 millió forintot azért, hogy az egyesületek által elnyert összegeket visszafizesse, valamint saját költségeinek megtérítésére 30 millió forintot. Lados szerint Győrfi nem nevesítette, hogy a 30 millió forint az miből tevődött össze.

A vádirat szerint az eljárás során Zuschlag János közel 50 millió forintot megtérített az okozott kárból. A Csiha Judit és Baráth Etele MSZP-s országgyűlési képviselők kampányára fordított, a Táncsics Alapítványtól elnyert 500-500 ezer forintot a tizenötöd rendű vádlott, Kemecsi Árpád is visszafizette az alapítványnak, valamint Marsovszky Balázs hatodrendű vádlott, az általa okozott 10 millió forintos kárt szintén visszafizette.

A csütörtöki tárgyalási napon a bíróság befejezte Lados István kihallgatását. Ezután a vád képviselőjének kérdésére válaszolt Lados. Fodor Endre tanácsvezető bíró közölte: november 5-én folytatódik a tárgyalás, amikor az ügyvédek tehetnek fel kérdéseket a másodrendű vádlottnak, majd Zuschlag János kihallgatásával folytatódik a bizonyítási eljárás.

A vádhatóság bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a vádlottak civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlanul megszerzésében működtek közre.

Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Kiskunhalason önkormányzati képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szocialista frakciójának tagja is volt, 2007. szeptember 21-től előzetes letartóztatásban van. Lados Istvánt már korábban házi őrizetbe helyezték, mert minden vádpontra kiterjedő, részletes vallomást tett.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
BÜNTETŐELJÁRÁS