Átalakítja beszállítói szerződéseit a Tesco

2008.11. 3. Jogi Fórum / GVH

Jogsértés megállapítása nélkül zárul a Tesco ellen, a kereskedelmi törvény előírásainak megsértésének gyanújával indult eljárás – döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A kiskereskedelmi lánc vállalta, hogy beszállítói szerződéseinek visszáruzásra és kötbérezésre vonatkozó előírásait átalakítja.

A GVH 2008 februárjában indított versenyfelügyeleti eljárást annak vizsgálatára, hogy a Tesco-Global Áruházak Zrt az általa alkalmazott beszállítói szerződésekkel, különösen azok visszáruzásra és kötbérezésre vonatkozó kikötéseivel megsérti-e a kereskedelemről szóló törvényt.

A Tesco 1994. óta van jelen Magyarországon. Első hipermarketjét 1996-ban nyitotta meg Budapesten, és 2007-ben már 76 hipermarketet, 20 szupermarketet, 26 S-Market boltot és 40 üzemanyagtöltő állomást üzemetetett. A Tesconak a 2007. évben 17 százalékos részesedése volt a hazai élelmiszer kiskereskedelmi forgalomból.

A Tesco által a 2005. évben alkalmazott (és a beszállítók egy része tekintetében még hatályos) Általános Szállítási Feltételek 3.2. pontja szerint a Tesco „a Szállító felé teljes és korlátlan Áruvisszaadási Joggal rendelkezik (tekintet nélkül, különösen az Áru minőségére, mennyiségére, jellegére, állapotára, a beszállítás időpontjára)”. Ezzel szemben a 2007. évtől alkalmazott Általános Szállítási Feltételek 3.2. pontja azt rögzíti, hogy „A Felek megállapodnak abban, hogy a Szállító a Megrendelő [értsd: Tesco] részére áruvisszaadási jogot biztosít, amelynek feltételeiről külön állapodnak meg”.

A 2005. évi Általános Szállítási Feltételek 10.2.b) pontja kötbér fizetési kötelezettséget ír elő a Szállító részére „amennyiben korlátozza, vagy megakadályozza a Megrendelő áruvisszaadási jogának gyakorlását, illetve nem teljesíti az áruvisszaadási jogból eredő kötelezettségeit.” A 2007. évtől alkalmazott Általános Szállítási Feltételek az előzőek szerinti kikötést nem tartalmazzák.
A 2005. évi Általános Szállítási Feltételek 5.5. pontja szerint „A Megrendelő jogosult a leszállított Árut a szakmai szokásoknak megfelelő szúrópróbaszerű vizsgálattal megvizsgálni… A Szállító köteles az ellenőrzéssel kapcsolatos valamennyi költséget a Megrendelő részére megtéríteni”. A 2007. évi Általános Szállítási Feltételek 5.4. pontja a fent idézett második mondat helyett az alábbiakat tartalmazza: „A Szállító köteles a Megrendelő részére az ellenőrzéssel kapcsolatos indokolt és ésszerű költségét megtéríteni, amennyiben az ellenőrzés hibát, vagy hiányosságot tár fel”.

A szerződések mellékletét képező Kondíciós Lap apró betűmérete miatt sok ember számára olvashatatlan. A beszállítóknak a Tesco által részükre nyújtott szolgáltatásért esetenként annak teljesítését megelőzően kell az ellenértéket megfizetniük.

A vizsgálat megindulását követően a Tesco az alábbi kötelezettségeket vállalta: a 2009. március 1-jével kezdődő üzleti évre vonatkozó szerződési tárgyalások megkezdése előtt olyan szerződési ajánlatot küld beszállítói részére

  • amelyben a visszáruval, a kötbérrel és a minőségellenőrzéssel kapcsolatos rendelkezések tekintetében a 2007-től érvényes szerződések szövegezése szerepel azon beszállítók esetében is, amelyekkel a 2007. évet megelőzően kötött szerződés van jelenleg érvényben;
  • amelyben a Kondíciós Lapon jelenleg apró betűvel írott szerződéses rendelkezéseket a szerződésekben máshol alkalmazott betűnagysággal azonosan tünteti fel;
  • amely szerint saját szolgáltatásait utólag számlázza.

A GVH a vállalásokat elfogadta, egyben kötelezővé tette a Tesco számára, a vizsgálatot pedig megszüntette. A versenytörvény szerint, ha az eljárás során az ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy magatartását meghatározott módon összhangba hozza a versenytörvény rendelkezéseivel, és a közérdek hatékony védelme e módon biztosítható, a GVH végzéssel – az eljárás egyidejű megszüntetésével – kötelezővé teheti a vállalás teljesítését, anélkül, hogy a végzésben a törvénysértés megvalósulását, vagy annak hiányát megállapítaná.

  • kapcsolódó anyagok
VERSENYJOG
GVH