A miniszterelnök aláírta a minisztériumok és kormányhivatalok év végi jutalmait csökkentő kormányrendeletet.

A miniszterelnök aláírta azt a rendeletmódosítást, amely a minisztériumokban, illetve a kormányhivatalok központi szerveinél csökkenti az év végi jutalom keretösszegeit, nagyságát – közölte a kormányszóvivő. Budai Bernadett elmondta: az eddigi rendszer átmenetileg változik, a módosítás az idei jutalmakra vonatkozik. A teljesítményértékelési rendszer (TÉR) öt kategóriába sorolja a dolgozókat. A rendeletmódosítás szerint a két legmagasabb, a “kivételes” és a “magas szintű” értékelési kategóriát összevonják és változik a maximálisan adható jutalom összege. Idénre csak az éves illetmény legfeljebb 12 százaléka adható jutalomként. Az eredeti rendeletben egy kiváló szinten teljesítő vezető akár éves illetményének 48 százalékát – tehát közel hat havi fizetését is – megkaphatta, most viszont legfeljebb másfél havi jutalom járhat neki.

Ugyanez vonatkozik a nem vezető beosztású köztisztviselőkre is. Egy diplomával rendelkező köztisztviselő például kivételes teljesítmény esetén az alapilletmény – 38650 forint – harmincszorosát, körülbelül 1,16 millió forintot kaphatott volna. Budai Bernadett hangsúlyozta: a harmadik kategóriát, a “jó” teljesítményt idén év végén egyöntetűen az éves illetmény 4 százalékával honorálhatják az értékelő vezetők, ami közel két heti fizetéssel megegyező összeg. A TÉR lehetővé tette, hogy a negyedik kategóriába kerülő “megfelelő teljesítményű” munkatársak is kaphassanak minimális év végi jutalmat. A módosított kormányrendelet elveszi ez utóbbi lehetőséget.