Az Alkotmánybíróság (Ab) 2008. november 4-én hozott határozata alkotmányellenesnek minősítette a rendőrségi fogdák rendjéről szóló 19/1995. (XII. 13.) BM rendelet 16. § (1) bekezdését, ezért azt 2009. június 30-i hatállyal megsemmisítette.

Az Ab – hivatalból – megállapította: az Országgyűlés az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében az alapvető jogok korlátozására előírt törvényi szabályozási szint sérelmét okozó, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett el azáltal, hogy nem rendelkezett a büntetés-végrehajtási szervezet által végrehajtott előzetes letartóztatás, valamint elzárás során alkalmazható motozás szabályairól. Az Országgyűlés jogalkotói feladatának 2009. június 30-ig köteles eleget tenni.

A megtámadott rendelkezés előírta, hogy a rendőrségi fogdába befogadásakor a fogva tartott személyt „szükség esetén” motozásnak lehet alávetni, ami „indokolt esetben” kiterjedhet a testüregek orvos általi átvizsgálására is. Az indítványozó sérelmezte, hogy a rendelet egyetlen szempontot sem jelöl meg arra, hogy a hatóság milyen esetben vesse alá a fogva tartottat motozásnak, illetve mikor indokolt a testüregek vizsgálata is. Ennek következtében szerinte a szabályozás túlságosan tág mérlegelési lehetőséget biztosít, ami önkényes jogalkalmazást tesz lehetővé.

Az Ab megalapozottnak találta azt indítványt. A határozat indokolásában rámutatott: a rendőrségi törvényben adott felhatalmazás nem jogosíthatja fel a minisztert, hogy a rendőrségi fogdában olyan, a fogva tartottak alkotmányos alapjogát közvetlenül és szükségképpen korlátozó intézkedések alkalmazását tegye lehetővé, amelyet a rendőrségi törvény nem ismer. Márpedig a rendőrségi törvény csak a ruházat átvizsgálására ad jogot a támadásra vagy az önveszély okozására alkalmas tárgy elvétele érdekében. Ezért az Ab megállapította, hogy a támadott rendelkezés az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében az alapvető jogok korlátozására előírt törvényi szabályozás hiánya miatt alkotmányellenesek.

Az Ab azt is megállapította: a törvényalkotó elmulasztotta a büntetőjogi és szabálysértési büntetések végrehajtása során, a személyi és fizikai integritást szükségképpen érint , biztonsági intézkedésként lehetővé tett személymotozás törvényi szint szabályozását a büntetés-végrehajtási intézményben lévő előzetesen letartóztatottak, valamint a szabálysértés miatt elzárást töltők esetében. Az alkotmánybírák a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére jövő június 30- ig adtak határidőt.