Könnyítenék a csatlakozást a körjegyzőségekhez és felpuhítanák a jelenleg hatályos szigorú szabályozást is annak érdekében, hogy ne csak az egymással határos települések hozhassanak létre közös hivatalokat – írta a szombati Népszava az önkormányzatokért is felelős tárcától szerzett értesülésére hivatkozva.

A javaslatot megvitatták a Kormány–Önkormányzatok Egyeztető Fórumon is, ahol az érdekvédők támogatták a felvetést – olvasható a cikkben.

A lap úgy tudja, hogy az önkormányzati tárca álláspontja szerint a megváltozott viszonyok mellett már nem indokolt, hogy a közös hivatalt működtető települések feltétlenül határosak legyenek egymással, hiszen “a XXI. századi technikai fejlettség mellett a körjegyzőség a távolságokat is áthidalhatja”. Változtatást terveznek az időbeli megkötöttségen is, mivel a mai szabályozás alapján a körjegyzőséghez történő csatlakozás csupán a naptári év első napjával lehetséges, úgy, hogy az erről szóló döntést már legalább hat hónappal korábban meg kell a képviselő-testületeknek hozni. Ezt azért tartják szigorúnak, mivel új körjegyzőséget a települések bármikor alakíthatnak.

A végső döntés időpontja ugyanakkor bizonytalan, mert ez a javaslat egy önkormányzati reformcsomag része – tudta meg a Népszava.

A lap emlékeztet arra, hogy a körjegyzőség intézménye a rendszerváltással egyidős. Az önkormányzati törvény főszabályként kimondta, hogy az ezer főnél kevesebb lakosú, a megyén belül egymással határos községek igazgatási feladataik ellátására körjegyzőséget alakíthatnak és tarthatnak fenn. A megoldásra azért volt szükség, mivel az elaprózott településszerkezet következtében a helyhatóságok jelentős része önállóan nem képes polgármesteri hivatalt fenntartani.