Korrupció elleni testület felállítását tervezi a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) – erről Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos beszélt hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

A speciális csoportot, amelyhez a bejelentők a korrupciós ügyek gyanúival fordulhatnak, a korrupcióellenes intézkedési terv részeként hoznák létre. A 30-40-fős csoport az igazságszolgáltatás területén magas fokú szakértelemmel és nagy tapasztalattal rendelkező munkatársakból állna – olvasható a beszélgetésről készült, a televíziós csatorna által az MTI-hez eljuttatott összefoglalóban.

A kormánybiztos azt is elképzelhetőnek tartja, hogy az új testület a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal átalakításával jönne létre, de a szervezet létrehozásáról további részleteket csak két héttel későbbre ígért.

A Népszabadság múlt kedden írt arról, hogy a készülő korrupcióellenes stratégia szerint egy nagyobb közbeszerzésnél az esetleges korrupció leleplezésével sok milliárd forintot lehet megtakarítani, s ebből néhány százalékra maga a korrupció felfedője tarthatna igényt.

A hónap végén kormány elé kerülő korrupcióellenes intézkedési tervnek erről a részéről Kondorosi Ferenc a lapnak elmondta: az intézmény lényegét érti félre, aki ezzel kapcsolatban valamiféle “vérdíjra” gondol.

Mint hangsúlyozta, a korrupciós jelenségeket felfedő személyeket védelemben kell részesíteni, és ennek része lehet az is, hogy viszonylagos anyagi biztonságot teremtsenek a számukra. Aki ugyanis a saját környezetében tapasztalt vesztegetést tár fel, a legjobb esetben is a saját hivatali vagy vállalati előmenetelét teszi kockára.