Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa átvette a Védegylet Jövő Nemzedékek Képviselete (JŐNEK) elnevezésű programjának jelentéseit csütörtökön Budapesten, az ombudsmani hivatalban tartott civil találkozón.

A Védegylet 2000. november 20-án hozta létre a JŐNEK programot azzal a céllal, hogy addig, amíg az Országgyűlés megalkotja a jövő nemzedékek képviseletét biztosító törvényt, a civilek gondoskodjanak az érdekek képviseletéről – mondta Boda Zsolt, a szervezet szóvivője, hozzátéve: a politikai nyomásgyakorlás eszközeivel próbáltak bizonyos ügyekben eljárni.

Közölte, a program során hét, a fontosabb ügyeket tartalmazó jelentés készült el, azok átadásával a program lezárul.

Fülöp Sándor a jelentések átvétele után azt mondta, hogy a jelentéseket forrásként használják majd az ügyekhez. Közölte azt is, hogy egy környezetjogi adatbankot is terveznek összeállítani.

A májusban megválasztott ombudsman az eddigi munkájáról szólva elmondta, a hivatalának három funkciója “látszik megformálódni”: a civil szervezetek és a lakosság részéről érkező panaszok kivizsgálása, vagyis a civil szolgáltató funkciója, a parlamenti szószóló funkciója, valamint egy stratégiai elemző, tudományos műhely működtetése.

Az ombudsmani hivatal másodszor tartotta meg a civil találkozót. A megbeszéléseket három-négy havonta tervezi megtartani, hogy a meghatározó szakmai csoportok ismerjék, és véleményezhessék a hivatalban folyó szakmai munkát, elmondhassák véleményüket – olvasható a találkozón közreadott sajtóanyagban.