Elsősorban a fémlopások és az illegális fémkereskedelem visszaszorulását várja a kormány a fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról szóló törvényjavaslattól – mondta a nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztériumi államtitkára a javaslat általános vitájában kedden a parlamentben.

A törvényjavaslat engedélyhez köti a fémkereskedői tevékenységet, és létrehozza a fémkereskedelmi hatóság intézményét is – fejtette ki expozéjában Burány Sándor.

Hozzátette: a jövőben csak azok a fémkereskedők folytathatnák tevékenységüket, akik rendelkeznek a kellő anyagi és személyi biztosítékokkal, megfelelnek azoknak a nyilvántartási kötelezettségeknek, amelyek a fémkereskedelem nyomon követhetőségét biztosíthatják, valamint napi internetes kapcsolatban állnak a fémkereskedelmi hatósággal.

A javaslat a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságát (VPOP) jelöli a törvény betartását ellenőrző hatóságnak, mely engedélyezési és nyomozati feladatokat is kap.

Burány Sándor megjegyezte: a tervezet értelmében emelkednek az illegális fémkereskedelemben résztvevőket sújtó bírságok, a büntető törvénykönyv változtatásával pedig értékhatártól függetlenül bűncselekménnyé válik a fémlopás.

Bárándy Gergely (MSZP) felszólalásában a törvényjavaslatban szereplő aránytalanságokra hívta fel a figyelmet.

A kormánypárti képviselő hozzátette: “nyitottnak kell maradni a törvényjavaslat pontosításaira”, mivel a javaslat jelenlegi formája szerint a “barkácsboltban elkövetett csavarlopás is minősített lopásnak számít”. Bárándy Gergely elmondta: a színesfémlopással nem a vagyonbiztonság veszélyeztetése miatt kell kitüntetetten foglalkozni, hanem azért, mert ennek a bűncselekménynek olyan hatásai is vannak, amelyek a komoly testi épséget veszélyeztetik, vagy pótolhatatlan kulturális károkat okoznak.

A fideszes képviselők felszólalásaikban hangsúlyozták: az ötpárti egyezséggel készült törvényjavaslat ugyan nem minden tekintetben tükrözi a pártjuk álláspontját, de az ország személy- és vagyonbiztonsága érdekében készek egy kompromisszumon alapuló törvény létrehozására.

Bencsik József (Fidesz) kifejtette: a Fidesz nem támogatja a törvénytervezet felpuhítását, éppen ellenkezőleg: több ponton annak szigorítását javasolja. Mint elmondta, az ellenzéki párt módosításai megtiltanák a fémhulladék átvételét a 16 éven aluliaktól. A fémhulladék átvételét pedig a személyi igazolvány felmutatásához kötnék: s javaslatuk szerint ha ezt valaki elmulasztja, akkor nem csupán nem lehetne átvenni tőle az eladni kívánt fémhulladékot, hanem az esetet a kereskedőknek azonnal jelentenie is kellene.

Fónagy János (Fidesz) hozzátette: a Fidesz megtiltaná a meghirdetett lomtalanításra kihelyezett tárgyak széthordását, a lomtalanított hulladékot pedig a szállításra kijelölt közszolgáltató társaság tulajdonába helyezné. Megjegyezte: a fémhulladékok exportjának szabályozására is szükség lenne, mivel azok alkotják az ország fémtartalékát.

Bencsik József javasolta továbbá, hogy kerüljön ki a törvényjavaslatból a kereskedők számára előírt 15 napos fémtárolási határidő, mivel az a fémlopások visszaszorítása helyett csupán a törvényesen működő társaságok költségeit növeli.

Szakács Imre (Fidesz) azt mondta: a törvénytervezet régóta nem kezelt problémákra adhat megoldást. Nagyon időszerű, átgondolt törvényjavaslat fekszik a parlament előtt, a módosításoknak köszönhetően pedig olyan jó törvény születhet meg, amely a sértettek szempontjából megnyugtató módon kezeli a kérdést. A szabályozatlanság miatt eddig ugyanakkor a magánszemélyeknél is jelentős károk léphettek fel – tette hozzá.

A jelenlegi önkormányzati és pénzügyi helyzetben nem lehet rendszeresen pótolni a lopásokkal okozott kárt, s az önkormányzatok számára is nagyon fontos lenne, hogy visszaszorítsák ezt a tevékenységet.

Lakos Imre és Hankó Faragó Miklós (mindkettő SZDSZ) kiemelte: az SZDSZ – néhány módosítással – támogathatónak tartja a törvényjavaslatot.

A szabad demokrata képviselők egyebek mellett helyesnek tartják a fémhulladék adminisztratív nyomon követését, ugyanakkor nem értenek egyet a büntető törvénykönyv egyoldalú szigorításával.

Hankó Faragó Miklós elmondta: az “igazi problémát” az eljárások hiánya jelenti, a fémkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények felderítése ugyanis “katasztrofálisan alacsony”, mindössze 10-13 százalékos Magyarországon.

Lengyel Zoltán (MDF) hangsúlyozta: az MDF számos felszólalást és javaslatot tett a színesfém-kereskedelem visszásságainak visszaszorítására az elmúlt években is, ezért néhány apró pontosítással elfoghatónak tartják a törvénymódosítást.

Molnár Béla (KDNP) szerint a színesfémlopás “összefolyik” a megélhetési bűnözéssel. A KDNP “szilárd álláspontja szerint” a törvényjavaslatnak még szigorúbb intézkedéseket kellene tartalmaznia – fejtette ki.

A KDNP-s képviselő hozzátette: “minden állam ott szigorít, ahol nagy gond van”, ezért nem tudja elfogadni Bárándy Gergely arányossági kifogásait. “Szigorúan zárt, átlátható” rendszer kialakítására van szükség a fémkereskedelem legalizálására, amihez egyebek mellett a “regisztrált gyűjtő személy” fogalmának bevezetésére is szükség lenne.