Négyszemközti találkozón egyeztetett hétfőn dr. Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és dr. Szikora János, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke.

A találkozót az állami adóhatóság elnöke kezdeményezte, miután a médiumokban a közelmúltban az jelent meg, hogy az ombudsmani hivatal dolgozói félnek, ezért Szabó Máté nagyobb jogi védelmet kér a munkatársainak.

A személyes találkozón az ombudsman és az APEH elnöke tisztázta a hosszú évekkel ezelőtt történt eset kapcsán kialakult félreértéseket. Megállapodtak abban, hogy a visszásságok, a zaklatás és a befolyásolási kísérletek minden formájával szemben, vagy akár annak gyanúja esetén – hatáskörüknek megfelelő keretek között – közösen lépnek fel és ebben számítanak a nyilvánosság támogatására is.

Mint ismeretes az ombudsman egy héttel ezelőtt úgy nyilatkozott: nagyobb jogi védelmet kér munkatársainak, akik attól félnek, hogy – a munkájuk miatt retorzióban részesülnek egyes vizsgált és elmarasztalt hivatalok részéről. Újságírói kérdésre konkrétan nevesítette az APEH-ot is annak kapcsán, hogy korábban az ombudsman irodájában egy adóügyön dolgozó kolléga ellen adóellenőrzés indult.

Az APEH elnöke a találkozón megerősítette, minden egyes ombudsmani megkeresés kivizsgálása során a kölcsönös tisztelet, korrekt együttműködés és a hiányosságok, hibák kiküszöbölésére irányuló közös szándék volt a jellemző a két hivatal között. Nem volt és nincs konfliktus az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és az állami adóhatóság között.

A hétfőn tartott négyszemközti megbeszélésen az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és az APEH elnöke megegyeztek abban is: együttműködnek annak érdekében, hogy a két intézmény és más szervek független vizsgálatokat folytató munkatársai mindennemű – fizikai, jogi, pszichológiai és másfajta – zaklatástól mentesen, a jogállami elveknek és gyakorlatnak megfelelően, zavartalanul végezhessék munkájukat.