Európai különlegesség a magyar ügyészségi adatbázis, amely a bűncselekmények és bűnelkövetők jellemző adatait rögzíti. Az információkhoz azonban a szűkös technikai háttér miatt egyelőre maguk az ügyészek is nehézkesen jutnak hozzá.

A vádhatóság informatikai hálózata két-három év múlva készen áll arra, hogy az európai igazságügyi együttműködés rendszeréhez kapcsolódjék. Addig azonban még erőteljes fejlesztéseket kell végezni – tájékoztatta a Magyar Hírlapot Varga Zs. András. A legfőbb ügyész helyettese szerint kőkorszaki állapotok uralkodtak az ügyészségen, amikor tavaly májusban Polt Péter átvette a szervezet vezetését. Volt ugyan egy európai szempontból is egyedülálló egyesített adatbázis, amelyet még 1994-ben hoztak létre, ám ennek információihoz az ügyészek is csak nagyon körülményesen juthattak hozzá.
A tár tartalmazza mindazok adatait, akik ellen 1994 óta büntetőeljárás indult, s feltünteti az összes büntetőügyet is.

Varga Zs. András szerint a nyomozók számára nélkülözhetetlen az adattár. Nemcsak a bűnözői kapcsolatok feltárását, a szervezett bűnözés leleplezését könnyíti meg, de hasznos az egyszerűbb ügyekben is. Mód van például rá, hogy a tettesek különböző helyeken indult ügyeit egy eljárásban bírálják el. A múlt év közepéig azonban az ügyészségek külön-külön iktatták az adatokat, majd flopin összesítették és beküldték a központba. Ez tette indokolttá, hogy online hálózat kiépítésére költsék azt a 800 millió forintot, amelyet az állami költségvetés tavaly nyáron adott.

A hálózat – a közbeszerzési eljárás után – ez év júniusára készült el. Gond azonban, hogy az ügyészségeken csupán egy-egy olyan számítógép található, amelyet bekapcsoltak a rendszerbe. A Központi Ügyészségi Nyomozóhivatalt pedig még nem is csatlakoztatták a hálózathoz. A bonyolult és különleges ügyekben eljáró nyomozók egyelőre a Fővárosi Főügyészség segítségével jutnak információhoz. A terv szerint a rendszert később tartalék hálózatként működtetik. Az elsődleges, fő hálózatot a következő évben építik ki abból az 1,3 milliárd forintos Phare-összegből, amelyet tavaly nyertek el. A pénzből létrehozzák a nagyobb ügyészségek belső hálózatait, és számítógépeket is vásárolnak. Mint Varga Zs. András elmondta, az ügyészek többségének asztalán még nincs számítógép. Kézzel, papírra írnak a munkatársak, majd a szöveget “átteszik” a számítógépbe. A fejlesztés harmadik szakasza jövőre kezdődhet el, ha sikerül elnyerni egy újabb, 1,5 milliárd forintos Phare-támogatást – tudtuk meg. A pályázatot már továbbították Brüsszelbe. Az alapvető informatikai fejlesztés 2003-2004-ben zárul. Ekkorra teljessé válhat az ügyészség összeköttetése a hazai hatóságokkal is.