Szigorodó hatósági fellépés, összehangolt akciók, szakszerű lebonyolítás – A Magyar Hanglemekiadók Szövetségének közleménye a december elejei eseményekről.

Az elmúlt hetek-hónapok során korábban még nem tapasztalt határozottsággal és szakértelemmel csaptak le különböző hatóságok az ország több pontján is a jogvédett tartalmakkal, szerzői és szerzői joghoz kapcsolódó jogokkal, szellemi tulajdonnal szembeni jogsértések elkövetőire.

A jogvédő szervezetek és a hatóságok hatékony együtt-működésének köszönhetően egyre pontosabb információk alapján egyre szakszerűbben és előkészítettebben tudnak eljárni a bűnüldöző szervek.

Az on-line ügyekről

November 28. péntek délután

A győri Széchényi István Egyetem belső kollégiumbából vittek el több számítógépet és egy szervert a rendőrök. A rendőrség az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) feljelentésére vonult ki. Kálmán András, az ASVA igazgatója elmondta: “Már többször figyelmeztettük a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézetet (NIIFI), hogy a győri egyetemen (ahogy máshol is) visszaélnek a hálózat adottságaival.” Az ügyben a rendőrség – szakértő bevonásával – szerzői jogok megsértésének gyanúja miatt folytat vizsgálatot.

December 1. hétfő

Újabb rendőrségi akcióra kerül sor, ezúttal, a BIX (Budapest Internet Exchange) Victor Hugo utcai épületében. A BIX forgalma aznap jelentősen visszaesett, miközben a rendőrség hosszú időn keresztül hallgatott ki egy személyt. A nyomozók szakértői vizsgálat segítségével beazonosították a szervereket, amelyeket a 2008. december 1-jén megtartott házkutatás során lefoglaltak. Jelenleg szakértő vizsgálja a hat szervert, melyek közül kettő a gépek közötti kommunikációt lebonyolító, ún. proxy szerver, a másik négy szerver pedig a jelek szerint akár 50-nél is több terabájtnyi adatot is tartalmazhat. A ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért Egyesület feljelentése alapján az ügyben a BRFK gazdaságvédelmi osztálya nyomoz.

December 2. kedd

Ismét razzia a keddi helyszínen (BIX); az interneten is megjelent információk szerint ezúttal már a CFM (ColdFusion Magyarország) nevű, többek között webhosztinggal és SMS-szolgáltatásokkal is foglalkozó cégnél. Újabb szerver került lefoglalásra, melyek jogvédett tartalmaihoz emelt díjas SMS-ért lehetett hozzáférni.

December 3. szerda

Ismét a BIX Victor Hugo utcai épületében, de ezúttal a VPOP (Vám- és Pénzügyőrség) foglalt le egy szervert az 1B Telekom nevű, szintén webhosztinggal, domain regisztrációval, stb. foglalkozó cégnél, ahonnan 2008. október 9-én már lefoglalásra került két SMSweb szerver.

A mostani esetek követik a hatóságok egyre inkább tapasztalható gyors, hatékony fellépésű akcióit a szellemi termékekkel szembeni jogsértők ellen.

Az elkövetők hosszú időn keresztül milliós nagyságrendű károkat okoztak az államnak és a jogosultaknak egyaránt, s utóbbiak között nem csak a lemezkiadókat és filmgyárakat károsították meg, de sok-sok szerzőt, előadóművészt is, akiknek alkotásait jogosulatlanul használták. A jogsértők több esetben is jelentős hasznot realizáltak, amelyből az alkotók természetesen nem részesülhetnek.

A teljes alkotói közösség, a területén érintett iparágak egységesen üdvözlik a szellemi, művészeti termékek alkotóinak jogait komolyan vevő, a kultúra nemzetgazdasági hozzájárulásának fontosságát szem előtt tartó hatósági fellépést.

Az off-line ügyekről

Mind az on-line ügyekkel, vagyis az internethez köződő kalóztevékenységgel, mind az off-line esetekkel, tehát a fizikailag megfogható illegális termékekkel kapcsolatos akciók során egyre inkább tapasztalható a hatóságok gyors, hatékony szakszerű fellépése a szellemi termékekkel szembeni jogsértők ellen.

Az egyik legjelentősebb off-line ügy volt, amikor a BRFK VIII. Kerületi Rendőr-kapitányság Bűnüldözési Alosztálya szeptember 27-én a kalózkodás egyik melegágyaként elhíresült Verseny utcai piacon a piac árusait másolt CD-kkel, DVD-kkel ellátó “üzem” tulajdonosát kapcsolta le.

Az előzetes információk alapján a nyomozók megfigyelték, hogy a célszemély “alkalmazottja” melyik gépjárműből hozza a másolatokat. A nyomozók egy része felfedte magát, a másolatokat lefoglalták, az alkalmazottat előállították. A célszemély közben a piacról eltávozott, a nyomozók követték és így jutottak el a lakásig, ahol a másolatokat készítette. A lakásban lévő célszemély a nyomozókat nem engedte be, az ajtót rá kellett törni.

Lefoglalásra került:

  • 12.000 db zenét, filmalkotást tartalmazó optikai lemez
  • 700 db számítógépprogramokat tartalmazó optikai lemez
  • 32 db belső DVD-író
  • 8 db külső, asztali DVD-író
  • 2 db nyomtató

Néhány héttel később a Vám- és Pénzügyőrség Közép-Magyarországi Regionális Parancsnokság Szellemi Tulajdonvédelmi Osztályának munkatársai a VIII. kerületi rendőrökkel összehangolt akcióban egy zuglói GSM boltban és egy lakásban tartottak házkutatást. A GSM boltban biankó érettségi bizonyítványokat és fegyvereket, a lakásban a másoláshoz használt számítástechnikai eszközöket (számítógépeket, nyomtatókat) és eladásra szánt lemezeket foglaltak le a nyomozók. A boltban és a lakásban közel 8000 jogsértő módon többszörözött, a bolhapiacokon való értékesítésre szánt optikai lemezt, sőt, fegyvereket (!) is találtak.

A mostani esetek követik a hatóságok egyre inkább tapasztalható gyors, hatékony fellépésű akcióit a szellemi termékekkel szembeni jogsértők ellen.

Az elkövetők hosszú időn keresztül milliós nagyságrendű károkat okoztak az államnak és a jogosultaknak egyaránt, s utóbbiak között nem csak a lemezkiadókat és filmgyárakat károsították meg, de sok-sok szerzőt, előadóművészt is, akiknek alkotásait jogosulatlanul használták. A jogsértők több esetben is jelentős hasznot realizáltak, amelyből az alkotók természetesen nem részesülhetnek.

A teljes alkotói közösség, a területén érintett iparágak egységesen üdvözlik a szellemi, művészeti termékek alkotóinak jogait komolyan vevő, a kultúra nemzetgazdasági hozzájárulásának fontosságát szem előtt tartó hatósági fellépést.