Feloszlatta a Magyar Gárdát a Fővárosi Bíróság

2008.12.17. MTI

Feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet a Fővárosi Bíróság kedden hozott elsőfokú, nem jogerős ítéletével.

Szóbeli indoklásában a bíró kiemelte: a Magyar Gárda azzal, hogy létrehozott egy mozgalmat, olyan tevékenységnek adott keretet, amely Tatárszentgyörgyön jogszabályba ütköző rendezvénybe torkollott. Az ott elhangzott beszédek többek között a "cigánybűnözést" állították a középpontba és ezzel sértették a cigány kisebbség méltóságát.

Közjogi méltóságok, köztük Sólyom László államfő, továbbá a parlamenti pártok egybehangzóan ítélték el a tavaly decemberi felvonulást - emlékeztetett a bíró.

A bíróság nem azt állítja, hogy nincsenek roma származású elkövetők, azonban ennek középpontba állítása és ezzel indulatok keltése jogállami keretek között elfogadhatatlan.

A közvéleményben olyan képzet keletkezhetett, hogy "Jön a gárda és majd rendet csinál!" Ez a cél pedig alkotmányosan nem elfogadható - mondta a bíró.

Hangsúlyozta: a hazafiságot nem mások ellenében kell képviselni.

Arra az érvre, hogy még "egyetlen pofon sem csattant el", a bíró azzal válaszolt: önmagában a félelemkeltés mechanizmusa alkalmas lehet mások jogainak megsértésére, csakúgy mint a külső megnyilvánulások.

Ma Magyarországon a Magyar Gárda ruházata alkalmas lehet arra, hogy egy kisebbség reális érzékenységét megsértse, attól függetlenül, hogy volt ilyen cél - vélekedett a bíró.

A Magyar Gárda mozgalom és a Magyar Gárda egyesület szorosan együtt tevékenykedett, de az ítélet a Magyar Gárda mozgalomra közvetlenül nem terjed ki. A bíróság az egyesület nyilvántartásból történő törléséről, továbbá a szervezet számláján lévő vagyon állami tulajdonba kerüléséről rendelkezett.

Vona Gábor, az egyesület elnöke a több mint tizenkét órás tárgyalást követő ítélethirdetés után újságíróknak azt hangsúlyozta: nyilvánvalóvá kell tenni, hogy amit a közvélemény gárdaként ismer, az nem volt tárgya a pernek. Az egyesületet oszlatta fel a bíróság, amit nem fogadnak el, és minden hazai, illetve nemzetközi bírói fórumot igénybe vesznek, ha szükséges. A szervezet pedig mindenképpen folytatni akarja tevékenységét.

"A Magyar Gárda feloszlathatatlan, a Magyar Gárda folytatni fogja nemzetmentő és társadalommentő tevékenységét a jövőben is" - hangoztatta a szervezet elnöke, aki hozzátette azt is, hogy fellebbeznek az elsőfokú döntés ellen. Így az ügyészség által a Magyar Gárda feloszlatása érdekében indított polgári per Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd másodfokon.