Az Országgyűlés 2008. december 9-én lezárta a Polgári Törvénykönyvről szóló T/5949. számú törvényjavaslat (a továbbiakban: Javaslat) általános vitáját azzal, hogy 2009. február 2-ig lehet még módosító javaslatokat benyújtani a Javaslathoz. Ezt megelőzően 2008. december végéig számos módosító javaslat érkezett az MSzP, illetve a FIDESZ-KDNP képviselőitől.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium által 2008. november 20-21-én rendezett szakmai konferencián felmerült, hogy indokolt lenne egy olyan munkaváltozat elkészítése, amely egységes szövegként bemutatja a Javaslatot és az ahhoz érkezett módosító javaslatok közül azokat, amelyeket az igazságügyi tárca támogatni javasol. Ennek az összeállításnak a célja az, hogy a szavazás előtt érdemben és kodifikációs szempontból egyaránt világos és egyértelmű képet lehessen kapni a készülő törvényjavaslatról, az esetleges hiányosságok és hibák időben kiküszöbölhetőek legyenek. Az igazságügyi tárca a felvetést hasznosnak ítélte és elkészítette az ennek megfelelő normaszöveg tervezetet, amely ‘PTK-szakmai vitaanyag-2009. január.pdf’ néven letölthető az IRM honlapjáról.

A módosító javaslatokat tartalmazó fenti összeállításhoz a Minisztérium az alábbi kiegészítő magyarázatot fűzi:

  • Az összeállítás csak olyan változtatásokat tartalmaz az Országgyűléshez benyújtott Javaslathoz képest, amelyeket képviselői módosító javaslatként benyújtottak. Ebből következően nem vonja még le a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó alkotmánybírósági döntés következményeit. Indokolt, hogy ebben a tárgykörben képviselői módosító javaslatot nyújtsanak be február 2. előtt.
  • Ez a normaszöveg nem egy új törvényjavaslat, hanem az Országgyűléshez benyújtott Javaslat parlamenti tárgyalását elősegítő egyfajta segédanyag.
  • A Javaslat és a módosító javaslatok nem alkotnak lezárt szöveget, ellenkezőleg, további egyeztetések, viták kiindulópontjai lehetnek.