Azt hitték, hogy megússzák, de a színesfém kereskedők is célkeresztbe kerültek tavaly az adóhatóság ellenőrzései során. Még az adóellenőröket is meglepte, hogy a hulladék- és színesfém kereskedők körében végzett 133 ellenőrzésnél 9 esetben mindenféle engedély, bejelentés és adószám hiányában végezte tevékenységét a színesfém felvásárló. Ezekben az ügyekben az önkormányzatok értesítése mellett az adóigazgatási eljárást is megindította az adóhatóság.

Az elmúlt évben az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal a kiemelt akciókon túl nagyobb figyelmet szentelt az autóbontókra és színesfém kereskedőkre. Az utolsó negyedévben több hatóság közreműködésével 7O településen és 2 fővárosi kerületben tartottak ellenőrzéseket a hulladék- és színesfém felvásárlóknál.

A nyugta és számlaadást, illetve azok meglétét 10 helyen ellenőrizték és csupán 2 esetben voltak rendben a papírok, 3 alkalommal semmilyen bizonylatot nem állítottak ki, illetve nem tudtak felmutatni a kereskedők.

Hasonlóan rossz tapasztalatokra tettek szert a revizorok a foglalkoztatás szabályszerűségét illetően is. A 34 esetből 17 helyen állapították meg a szabálytalan vagy bejelentés nélküli munkavégzést; 3 telephelyet, illetve üzletet be is zárt az APEH a mulasztási bírság kiszabása mellett.

Az APEH a hulladék- és színesfém kereskedők ellenőrzésekor feltárt szabálytalanságok miatt csaknem kilenc millió forint mulasztási bírságot szabott ki. Az akciókban az adóhatóság revizorai mellett részt vettek rendőrök, pénzügyőrök, fogyasztóvédők, munkavédelmisek, mávosok, a környezetvédelmi felügyelőségek szakemberei, és a helyi önkormányzatok munkatársai is.

Az APEH revizorait helyszíni vizsgálataik során gyakran érik „meglepetések”, vagy atrocitások. Az egyik legutóbbi vizsgálatnál például a színesfém felvásárlást végző idős hölgy sem írni, sem olvasni nem tudott. Ez azután derült ki, hogy a revizorok megpróbáltak színesfémet eladni a hölgynek, aki minden bizonylat, vételi jegy nélkül átvette. Majd amikor a hatóságok képviselői felfedték magukat, és jegyzőkönyvbe foglalták a történteket, a hölgy nem tudta hitelesíteni azt, mivel nem tud írni és olvasni. A telephelyen történt ellenőrzésnek azonban híre ment, és az idős hölgy védelmére sietett egy 25-30 fős csoport, s az indulatok elszabadulását csak a rendőrök tudták megelőzni.