Megalapozatlan a tervezett uniós növényvédő szer szabályozás

2009.01.13. OS

Magyarország is kiemelt célnak tekinti az uniós élelmiszerbiztonságot, de a jelenlegi szabályozást elutasítja.

Tabajdi Csaba, az MSZP EP delegáció vezetője az Európai Parlament tegnap esti plenáris ülésén elmondott felszólalásában határozottan bírálta az Európai Unió készülő növényvédő szer szabályozását. Hangsúlyozta, hogy az élelmiszerbiztonság kiemelt uniós cél, amelyet Magyarország is teljes mértékben támogat, de a szavazásra bocsátott szabályozás rossz, az élettől elrugaszkodott kompromisszum. A szabályozásban megfogalmazott célok és eszközök nem rendelkeznek megfelelő agrártudományos alappal, ráadásul a rendelet nem teszi lehetővé a harmadik országokból származó termékek ellenőrzését, ezért azt a Tanácsban a magyar kormány, az Európai Parlamentben pedig a magyar szocialista képviselők el fogják utasítani.

Az EP Mezőgazdasági Bizottságának főtagja kifejtette, hogy Magyarország számára a tervezett szabályozás két eleme is elfogadhatatlan. Az első a növényvédő szerek engedélyezése kapcsán tervezett, a realitásokat figyelmen kívül hagyó zónarendszer, amelynek értelmében minden ország kötelező kölcsönösen elismerni a zóna többi országában engedélyezett növényvédő szereket. A szabályozás figyelmen kívül hagyja a tagállamok sajátosságait, ellenkezik a szubszidiaritás elvével, és nem teszi lehetővé az időjárás-változásokhoz igazodó rugalmas reagálást. Magyarország az Írországtól Romániáig terjedő, 13 országot magába foglaló, jelentős éghajlati különbségekkel rendelkező középső zóna tagja lenne.

A másik elfogadhatatlan elem a rendkívül széles körben meghatározott piacról kötelezően kivezetendő készítmények listája, pontos definíció híján ugyanis nem világos, hogy mely hatóanyagok tartoznak ebbe a kategóriába. A rendelettervezet - helyesen - betiltja a hormonhatású anyagokat tartalmazó növényvédő szerek használatát is, de elmulasztja definiálni azokat. Ezért minél hamarabb meg kell határozni a hatóanyagok besorolásának tudományos kutatásokon és hatásvizsgálatokon alapuló feltételeit.

A rendelet jelenlegi formájában azzal a veszéllyel jár, hogy európai szinten visszaesnek a termésátlagok, és romlik az európai mezőgazdaság versenyképessége. Eközben a növényvédő szerek visszaszorítása a génmódosított növények terjedésének enged teret, amit a felmérések szerint az európai fogyasztók is hevesen elleneznek.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
AGRÁRIUM
EURÓPAI PARLAMENT
EURÓPAI UNIÓ