Sikkasztás miatt vádemelést javasol az ügyészségnek a rendőrség Kulcsár Attila ellen – tudta meg az MTI; a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Gazdaságvédelmi Főosztályának munkatársa az MTI megkeresésére azt mondta: K. A. ellen különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás miatt csütörtökön zárták le a nyomozást.

Egri Gábor rendőr őrnagy elmondta: K. A. egy pénzintézet munkatársaként 2001 júliusában 120 millió forintot utaltatott át egy magánszeméllyel, aki azt hitte – K. A. közlése alapján -, hogy a saját számlájára kerül a pénz. A számlaszám azonban egy olyan társaságé volt, amelynek számlájához K. A. is hozzáfért. A gyanúsított a pénzt a saját céljára használta fel. Egri Gábor közlése szerint bár a kérdéses összeget – egyebek mellett külföldi off-shore cégek bevonásával – K. A. “visszapótolta”, a bűncselekményt elkövette azzal, hogy saját céljára használta fel a pénzt.

Az alosztályvezető arra a kérdésre, hogy ezt az ügyet miért nem a brókerbotránnyal együtt kezelték, azt mondta: az osztrák bíróságnak küldött kiadatási kérelemben nem szerepelt ez, mert akkor még nem tudtak róla a magyar hatóságok. Így addig nem tudtak eljárni ebben az ügyben a gyanúsítottal szemben, amíg pótlólagosan, 2007 januárjában helyt nem adott az újabb kiadatási kérelemnek az osztrák bíróság.

A 2003-ban kipattant brókerbotrány ügyében 2006 májusában kezdődött el a büntetőper, amelyben első fokon tavaly augusztusban a Fővárosi Bíróság sikkasztás miatt nyolc év börtönre ítélte Kulcsár Attilát. A nem jogerős ítélet kihirdetése után Kulcsár Attilát előzetes letartóztatásba helyezték.