Bevált a zéró tolerancia a közlekedésben

2009.01.21. Magyarország.hu

Az objektív felelősség és a zéró tolerancia egy évvel ezelőtti bevezetésének köszönhetően 262-vel kevesebb halálos baleset történt tavaly, mint 2007-ben, és csökkent a súlyos balesetek száma is.

Az objektív felelősség és a zéró tolerancia egy évvel ezelőtti bevezetésének eredményeként javult a közlekedési fegyelem, ennek nyomán pedig 262-vel kevesebben haltak meg az utakon, mint egy évvel korábban - közölte Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kedden. A pontosabb szabályok és a kilátásba helyezett szigorúbb szankciók hatására tavaly 700-zal kevesebb súlyos baleset fordult elő, mint 2007-ben. Ez anyagiakra átfordítva több 10 milliárd forintos megtakarítást jelent az országnak - tette hozzá.

A közlekedésben elért kedvező tapasztalatok akár az élet más területein is kamatoztathatóak lennének. Bebizonyosodott, hogy az egyértelmű szabály - amely szerint bárki követ el kihágást, mindenképpen a kocsi tulajdonosa a felelős,- a szigorú ellenőrzés és a korrupció, kimagyarázás nélküli következetes szankcionálás jelentős eredményt hozhat. Amennyiben mindenki, akárcsak kis mértékben is, jobban betartaná a szabályokat, mindez összegződve az ország javát szolgálná - fejtette ki a miniszter.

Idén a közutakon bekövetkezett pozitív változások folytatódása a cél - közölte a miniszter. Arra kell törekedni, hogy a halálos balesetek száma legalább 300-zal csökkenjen le a tavalyi 970-ről. Ezért feltérképezték a leginkább balesetveszélyes gócokat, s háromszáz ilyen helyet vettek számba a közlekedési szakemberek. E helyeken új táblák kihelyezésével, különféle forgalomtechnikai megoldásokkal alakítják ki a nagyobb biztonság feltételeit. Több száz új, korszerű sebességmérő berendezést helyeznek ki az utakra, közülük jó néhány már mostantól, például az M0-ás körgyűrűn éjjel-nappal digitális fényképet készít a gyorshajtókról.

Az objektív felelőséget is ki kívánják terjeszteni. Ez a gyakorlatban a behajtási szabályok megszegői, a buszsávon illetéktelenül autózók, a biztonsági övet elhanyagolók és a vezetés közben mobiltelefont használók következetes megbüntetését jelenti. Így például a biztonsági öv használatának elmulasztása 10 ezer forint bírságot von magával, gyerekek esetében ez 20 ezer forint - mondta Draskovics Tibor.

  • kapcsolódó anyagok
KÖZLEKEDÉS